Itthon láthattuk az új Mercedes CLS-t

Beültünk az új CLS egyik első hazai példányába

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Mercedes-Benz CLS mellett hamarosan megérkezik a márkakereskedésekbe az új A-osztály, valamint a felfrissített C-osztály, illetve a szintén tovább csiszolt S-osztály kupé és kabrió is.


Rengeteg újdonság várható idén a Mercedes-Benz háza táján, ahogy azt a Pappas Auto sajtótájékoztatóján is megerősítették. Az új Mercedes-Benz CLS egyik első hazai példánya már ott állt a márkakereskedés parkolójában, olyan díszes társaság mellett, amelynek tagjai között feltűnt többek között az új X-osztály és a felfrissített S-osztály kupé is. Az új G-osztály felbukkanására azonban még várni kell, illetve az AMG GT négyajtós változata is csak az év későbbi szakaszában érkezik meg a bemutatótermekbe. Az eseményen elárulták, hogy a Mercedes hazai eladásainak 63 százaléka köthető a Pappas hálózatához, míg a márka nagy teherautóinak száz százalékát ők értékesítik. A márkakereskedés portfóliójában persze megtalálható még a személyautók frontján a Jeep (a hazai eladások 92 százalékával), a Kia (25%), a Fiat (11%) és tavaly év eleje óta az Alfa Romeo is (35%).
Hirdetés

A Mercedesen kívül a többi márkánál is újdonságdömpingre számíthatunk idén. A Kia márkakereskedésekben valószínűleg az új Ceed válik majd rendkívül népszerű termékké, de a már most is megvásárolható Stingernek is pozitív jövőt jósoltunk a tesztünkben. A Fiat továbbra is az 500-as népszerűségére épít és folyamatosan egyedi szériákkal igyekszik fenntartani az érdeklődést, illetve az 500X ráncfelvarrását időzítették még 2018-ra. A Jeep a legendává érett Wrangler legújabb generációjával csábít, de a bivalyerős Cherokee Trackhawkból is jut majd néhány példány Magyarországnak. Az Alfa Romeo pedig a legsportosabb Stelvióval, a Quadrifoglióval erősít.

Érdemes még megemlíteni, hogy itthon először a Pappas Auto vezeti be az online autófoglalási lehetőséget. Az online felületen először lefoglalhatják a kiszemelt járművet a leendő vásárlók, ezután pedig a márkakereskedés felveszi velük a kapcsolatot, hogy a vásárlás részleteit is elintézzék. Szinén elsőként vezetik be Magyarországon a „viszem-hozom” rendszert a szervizekben (legalábbis hivatalosan, ugyanakkor ez már több helyen létezik). Ezzel a szolgáltatással az autótulajdonosok válláról leveszik a szerelőműhelybe való utazás nyűgjét, hiszen házhoz mennek az autóért, majd pedig vissza is viszik a szerelőmunka elvégzése után.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?