490 lóerős kabrió a patyolatból

BMW kabrió szmokingban: Lumma Design CLR 600 GT

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Lumma Design az erősből még erősebbet, a feltűnőből kikerülhetetlenül látványosat készít, legújabb BMW 6 átiratuk sem kivétel.


A német Lumma Design igen kiterjedt tevékenységet folytat, gyártanak felniket, és nagy kedvvel tuningolnak mindent, ami német - Mercedest, Porschét, BMW-t. Remekül értenek ahhoz, hogy még a gyárinál is szerénytelenebb köntösbe öltöztessék e prémiummárkák termékeit, és ennek a Genfben debütáló Lumma CLR 600 GT is remek példája.

A cég emberei az F12 gyári kódot viselő új BMW 650i Cabriolet megjelenésére is gyorsan reagáltak, és a Genfi Autószalonon – egy új Porsche 911 átirat társaságában – állítják ki a kívül-belül átszabott autót. Bevált alapanyagokból főzték ki az extra 6-ost, nagyobb kerekek, körkörös aerodinamikai csomag, teljesítményfokozó motortuning és kézzel varrt bőrburkolatok kerültek a tuningfazékba. Szokásukkal ellentétben nem szélesítették túl az autót, a rácsatolt légterelő elemek inkább apró formai részleteikkel változtatják meg a nyitott Bömös karakterét, a két centis ültetés erejét a duplaküllős 20 colos felnik fokozzák. Az első lökhárító ajkára kétoldalt újabb LED-es menetfénysor került, hátul pedig diffúzoros kialakítással dobták fel a megjelenést.
Hirdetés

Egyelőre nem fedték fel pontosan, hogy a motortérben min változtattak, de a 408 lovas 4,4 literes biturbó V8-as 490 lóerőre emelkedő teljesítményéből visszafogott, feltehetően a légszűrőt és kipufogórendszert, valamint természetesen a vezérlést érintő módosításokra tippelünk. Erre utal az is, hogy a 650i négyszögletes végződései helyett két dupla cső kandikál ki a lökhárító alól.
Az utastérben fehér bőr és szürke alcantara kombinációja uralkodik, amit természetesen szorgos kézi varrással illesztettek a műszerfalra, kesztyűtartóra, ajtókra, ülésekre, valamint az ergonomikus kialakítású sportkormányra. Alumínium pedálsor és velúr szőnyegek is kerültek az autóba, amelyhez így már indokolt lenne kis múzeumi mamuszokat is adni, ha valamelyik rendetlen, cipőjét utcán koptató ismerősünket szeretnénk elszállítani benne.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?