Két Audi bánta a tudatmódosító szert

Bódult állapotban okozott balesetet egy sofőr Debrecen belvárosában

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Még tavaly novemberben, egy vasárnap este ütközött össze két Audi Debrecenben, a sofőrök alkoholt nem fogyasztottak, egyikük valami egyebet viszont igen, be is nézte a piros lámpát.

Tavaly késő ősszel, 2021. november 28-án 21 óra 30 perc körül ütközött össze két Audi Debrecen belvárosában, az ügy vizsgálata alighanem mostanáig tartott, hiszen az esetről csak most számolt be a Police.hu.
Hirdetés
Mint írták, a balesetben senki nem sérült meg, a rendőrök azonban észrevették, hogy az egyik autó sofőrje, egy 24 éves férfi feltűnően lassan, vontatottan beszél. Mivel az alkoholszonda, mindkét járművezetőnél negatív értéket mutatott, ezért a fiatal férfit előállították a rendőrkapitányságra kábítószer-gyorsteszt végzéséhez. Mint kiderült, az ezüst színű, második generációs A3 vezetője bódult állapotban ült a volán mögé. A baleset körülményeinek vizsgálata során megállapították a rendőrök, hogy annak bekövetkezéséért is a férfi a felelős. A számára pirosan világító, azaz tilosat jelző "fényjelzőkészülék" ellenére hajtott be a kereszteződésbe, ahol összeütközött a szabályosan közlekedő, aktuális (B9) fekete Audi A4-gyel.
Hirdetés
A Debreceni Rendőrkapitányság munkatársai bódult állapotban elkövetett járművezetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként a helyi lakost, aki elismerte a felelősségét a baleset okozásáért, büntetéséről az ügyészség fog határozni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?