Eladó Sylvester Stallone Cadillacje

Borsos áron kínálják a filmsztár egyedi építésű luxusautóját

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Cadillac Escalade gyári állapotában is igen feltűnő jelenség, a Stallone által kínált SUV viszont a gyári nyújtott verzióra is jócskán rálicitál.

Rövid időn belül már a második extra hosszú eladó Cadillac bukkant fel az interneten. Tom Brady NFL játékos után most Sylvester Stallone szabadulna meg hosszított terepjárójától. A rapperek, politikusok és gengszterek egyik kedvenc típusa ugyan már önmagában is feltűnő, Stallone azonban nem elégedett meg a gyári külsővel, annál feltűnőbb és jóval tágasabb Escalade-re vágyott. Szerencséjére a kaliforniai Becker Automotive Design örömmel vállalja a legnagyobb Cadillac SUV modellek átalakítását. A kiindulási alap nem is a „rövid”, hanem a nyújtott ESV változat volt, ezt toldották meg, így a hossz 6,2 méterre nőtt. A belső tér ennek fényében igen tágasra sikerült. A kabinban két hatalmas fotel várja az utazókat, három másik illető pedig lehajtható bőrüléseken foglalhat helyet. Az utazás unalmas óráit pedig társasjátékozással is el lehet ütni, tekintettel a kihajtható asztalokra. Ha nincs szükség vízszintes felületre, akkor a helyét a hatalmas lábtér veszi át, így akár az ülések le is fektethetők. A bőrbe vont utastérből nem hiányozhatnak a pohártartók, a függönyök, a 7.1-es hangrendszer, de a 109 centis TV-nek is találtak helyet.
Hirdetés
A 74 éves színész újkorában átszámítva 120 millió forintot hagyott a kasszában az átépített terepjáróért, most viszont csak 100 millió forintot kell leszurkolnia annak, aki Rambo foteljében szeretne helyet foglalni. A hatalmas Escalade elhasználtnak nem mondható, csupán 1600 kilométert futott a 2019-es modell.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?