Őrült hétvégével indult a NASCAR szezon, és még nincs vége!

Borulás, eső, Trump - Daytona, mint egy hollywoodi forgatókönyv

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Eső miatt elnapolták a Daytona 500-at, ám a betétversenyek már megalapozták a hangulatot.

Tömegbaleset, rémisztő borulás, lángoló autó – de ez nem egy Michael Bay forgatókönyv részelte, csupán a NASCAR szezonnyitójának első versenye. Amit még kettő követett. Vagyis egy, a másik meg majd követni fogja. Hogy is van ez akkor? Na, menjünk szépen sorjában!
Hirdetés
A NASCAR hagyományosan Daytonában kezdi a szezont, ám pénteken a pickup versenygépek viadalával indul a móka. Sokszor elmondtam már, és most újra megteszem. Ha valaki épp megismerkedne az amerikaiak kedvenc versenysorozatával, kezdje a pickup versenyekkel. Könnyen emészthető, körülbelül egyórás futamok, ráadásul talán a három nagy széria közül a legizgalmasabb is. Erre most sem cáfoltak rá. Az izgalmas futamot azonban néhány ijesztő esemény is megszakította. Először az első szakaszban történt egy sérüléssel nem járó, de annál látványosabb incidens. Ekkor borult fel a Niece Motorsports 45-ös számú Chevyjével Ty Majeski, amit az alábbi videóban megnézhettek. Az eset piros zászlót vont maga után, így a verseny leállt egy időre, de a folytatásban sem unatkozhattak a nézők. Az aránylag nyugis második szakasz után a harmadikban ismét durva baleset borzolta a kedélyeket. Ám ebbe az esetbe egy kis irónia is csöppent, amikor a Young’s Motorsports autója kigyulladt, majd abba a New York-i tűzoltóság és rendőrség szponzori matricáit viselő csapat, az FDNY Racing Chevyje csattant bele. Utóbbi alakulattal kapcsolatban egyébként érdemes megjegyezni, hogy minden bevételüket, amit a versenyeredményekért kapnak egy özvegyeket és gyermekeiket támogató alapítványnak adják. Szintén a verseny egyik érdekessége, hogy az ötödik helyen befutó Natalie Decker a Truck széria történetének legjobb női eredményét hozta. A futamot pedig Grant Enfinger nyerte. Szombaton a másodosztály, az Xfinity széria versenye következett, amely már hosszabb és nem a platósok indulnak benne. Itt is több balesetet láthattunk az izgalmas verseny mellett, ám a végére már talán túlontúl is sok jutott, ezért az utolsónál már nem is intettek teljes körös sárgát, de nem is lett volna sok értelme, hiszen az utolsó körben történt, az élmezőny nyugodtan befuthatott a célba. Ezt a futamot végül Noah Gregson nyerte egy Camaróval Vasárnap pedig jött a legnagyobb durranás, vagyis jött volna a híres-neves Daytona 500, de csak 20 kört láthattunk belőle, mert elmosta az eső az egészet. Maga az USA elnöke is kilátogatott a versenyre, Donald Trump kapott szerepet a NASCAR hétvégék egyik legmenőbb pillanatában is, amikor felkérik a versenyzőket, hogy indítsák el az autóikat, de az elnöki Cadillac is megtett néhány kört a pályán, mielőtt a már visszavonult, de sokáig a legnépszerűbb versenyzőnek számító Dale Earnhardt Jr. meglengette a zöld zászlót. A verseny további részét ma pótolják, itthon 22:00-kor rajtolnak, a verseny pedig a Fox csatornán követhető.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?