Kabrió érkezik a McLaren kínálatába

Bővül a nyitható tetős szupersportautók kínálata, a McLaren hoz újdonságot

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megérkezett az első fotó és videó a McLaren legújabb sportautójáról, mely nyitható teteje miatt lesz különleges.


A kabrió McLaren sportautók kínálata nem volt túl bő a múltban, és jelenleg is egy nyitható tetős modelljük van csupán. Ez most változik, ugyanis érkezik a kínálat második kabriója, mely a 720S-ből készül. A gyártó már meg is osztotta róla az első fotót, a halványkék sportautó épp csak kidugja az orrát az árnyékból, így még nem tudjuk, hogy fog mutatni az új sportautó teljes fényében. Nagyjából azért sejthető, az 570S-hez hasonlóan az új modellnél is csak a tető középső része fog eltűnni motorosan.
Hirdetés

A ledobott tető egyenesen arányos a súlygyarapodással, a szükséges plusz merevítések egyelőre nem tudni, mennyit fognak hozzáadni a teljes súlyhoz. A McLaren 720S kabrió állítólag nem kap erősebb motort, vagyis mindenképp valamivel lassabb lesz a hagyományos kupénál. A 720S 4,0 literes duplaturbós, 720 lóerős V8-as motorja jóvoltából 2,9 másodperc alatt érheti el a 100 km/h-t, ez az adat vélhetően a súlytöbblet ellenére sem lesz több 3,0 másodpercnél. Az új modellt hamarosan teljes egészében is megmutatják, a bemutató időpontja december 8.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?