Letépi az állad az új Opel Insignia

Brembo fékeket villantott az új, brutálisan dögös Insignia

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Fellőtték az első fotókat a legújabb Opel Insigniáról. A vélhetően reklámfotózáson lekapott új nagy Opel elképesztően jól néz ki, dögös kombi karosszériát és Brembo fékeket villantott.

Hónapokkal az első hivatalos fotók előtt fényre lépett a legújabb Insigna. Nem is tehette volna jobbkor, az Opel fanoknak igazi csemege ez az ünnepekre. Szedánként és kombiként is láthatjuk, majdnem teljes fényében, és az már az első fotókról is határozottan elmondható, hogy az új Insignia brutálisan dögös. Még a puttonyos kivitel is, főleg a sportos toldatokkal, az elnyújtott első szélvédő, a hosszú motorháztető a hegyes orral már álló helyzetben is igazán sportosnak mutatja magát.
Hirdetés
Nem éppen alapkivitelek gördültek az utcára Amerikában, a szedán és a kombi is OPC Line. Ezt egész egyértelműen látni a kis emblémából, illetve a 20 colos felnik mögül kivillanó Brembo féknyergekről. Az új Chevrolet Malibuval közös E2XX padlólemezre készülő nagy Opel részleteire egyelőre még várni kell, annyit azért már sejteni lehet, hogy motorkínálata hasonlóképpen alakul a K Astráéhoz. 1,4 turbó, 1,6 turbó benzin, illetve 1,6-os duplaturbós dízel. Pletykálnak egy kétliteres dízelről, valamint egy plug-in hibrid rendszerről is, az OPC teljesítményadataira viszont nagyon kíváncsiak lennénk. Az új Insigniára és részletes adataira viszont még várnunk kell egészen a jövő évi Genfi Autószalonig.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 23:34
    Permalink

    A súlycsökkentésnek megvannak a maga módszerei a katalógusadatokra vonatkozó szabályok optimalizálásával ([url]http://autossagok.blog.hu/2015/07/06/kamu_sulycsokkentes_elharcosai[/url]), kedvencem az alapáron 40 literes tank a Mercedesnél.

    Aztán amikor a szerencsétlen vevő felkonfigurálta a kocsiját, kifizette a nagyobb tankot, a feláras pótkereket, és az összes prémiumjósággal felszerelte az autóját, hirtelen hízik vagy 250 kilót az autó, és már rögtön nem lesz olyan fürge darab… [url]http://autossagok.blog.hu/2015/12/08/megint_lesujtott_a_mercedes_totemallata[/url]

    Ami a konkrét Opelt illeti, tényleg kecses darab, remélem sikeres lett. Kicsit furcsa de kifejezetten emlékeztet a mai dél-koreai modellekre, pl a tetőn tutó krómdísz a Kia Optima faceliftjére. Ugyanakkor nem véletlen, hogy eddig más nem alkalmazta, szerintem eléggé erőltetett, a kevesebb itt több lenne… .A hátsó lámpa meg tökéletesen mazdás.

Vélemény, hozzászólás?