Vigyázz, a villamos erősebb!

Budapesti kalandok a villamosvezető szemszögéből.

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kezdődhetne a cím autósok helyett a közlekedők kifejezéssel is, hiszen a most következő videókban a gyalogosok és a kétkerekűt vezetők is csinálnak cifra dolgokat


Néha érdemes kicsit mások szemével is magunkra nézni a saját jellemfejlődésünk érdekében. Tökéletesen igaz ez abban a tágabb értelemben is, hogy autósként, gyalogosként, motorosként, vagy épp kerékpárosként más szemszögből nézzük meg a hibáinkat. Vagy akár mások hibáit és tanuljunk belőle. Erre ad alkalmat a most következő két videó, amit egy villamos vezetőüléséből készítettek.
Hirdetés
A kötöttpályás járműveknek eléggé behatároltak a lehetőségeik egy-egy baleset kivédésére. nem ránthatják arrébb a kormányt, a fékút teljesen más, amikor fém a fémen csikordul, szóval még akkor is, amikor a villamosvezetőék ép a legéberebb, legjobb formájukat hozzák, akkor is óvatosnak kell lennie a többi közlekedőnek, ha nem akar bajt. A most következő videókban azonban pont azokat a helyzeteket mutatják, meg amikor túl merészek, vagy épp figyelmetlenek a többiek. Érdemes végignézni őket, nagyon tanulságos!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?