1,4 millió autót hív vissza a Fiat-Chrysler

Bűncselekménytől óvná meg vevőit a Jeep, frissíti autóit

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Miután hackerek feltörték egy Jeep fedélzeti elektronikáját, s maguk irányították az autót, a Fiat-Chrysler 1,4 millió autóját frissíti.


A számítógépes vírusokat már nem csak megszoktuk, megfelelő védelemmel már gyakorlatilag el is felejthettük őket. Manapság többet aggódunk amiatt, hogy illetéktelenek feltörik telefonunkat, netán autónk elektronikus zárrendszerét. Charlie Miller és Chris Valasek viszont azt mutatta meg, biztonságos keretek között, a Wired magazinnak prezentálva, hogy a Jeep Grand Cherokee internetet is adó fedélzeti rendszerén keresztül az autó összes elektronikájához, még szervokormányához, illetve váltójához is hozzáférhetnek, átvehetik az irányítást. A gyártó Fiat-Chrysler meglepetésükre kifejezetten jól reagált a támadásra. Képviselői leszögezték, hogy a szoftver feltörése bűncselekmény, a hackereket nem jelentették fel, hanem inkább kiadtak egy frissítést UConnect fedélzeti rendszeres autóikhoz. Összesen 1,4 millió jármű érintett a speciális visszahívásban, melyhez szervizbe sem kell vinni az autókat. Stílszerűen csak egy pendrive-ot kell bedugni, hogy arról települjön fel a frissítés.
Hirdetés

A rendszer feltörése természetesen eddig sem két perces munka volt, Miller és Valasek több mint egy éve dolgozott azon, hogy hozzáférjen az autó elektronikájához. Sikerült nekik, céljuk az volt, hogy rámutassanak, van még mit fejleszteni az elektronikai rendszerek védelmén. Ez természetesen egyértelmű, a hackerek és a fejlesztők minden területen folyamatos versenyben vannak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 14:53
    Permalink

    Hat en ezert nem ertem miert kell net az auto rendszerebe.
    Amig tehetem ezt a parost igyekszem elkerulni.
    Ugyanis olyan nincs hogy feltorhetetlen.
    Marmint van:
    Ha a pc-t a pinceben generatorrol uzemeltetsz es nincs net kapcsolata,no azt egy hakker sem tori fel:)

Vélemény, hozzászólás?