Alonso vonatbalesetet szenvedett

Button még hiszi, hogy újra világbajnok lehet

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Grosjean nem állhat rajthoz a következő versenyen, Maldonado 10 dupla büntetést kapott Monzára. Alonso örül, hogy ép bőrrel megúszta a belga balhét.


Komoly balesetről marad emlékezetes a 2012-es Belga Nagydíj, hiszen rögtön a rajt után, már a La Source-ban röpködtek az autók, s csak a szerencsének köszönhető, hogy senki nem sérült meg a tömegkarambolban. A sportfelügyelők megtalálták és meg is büntették a bűnöst, a semleges szurkolók bezzeg jól jártak, mert Alonso nullázásával tömörödött az élmezőny.
Hirdetés
A 20 futamból álló F1-szezon 12. versenyén, Spa-Francorchamps-ban a McLarennel első pole-ját ünneplő Button mellől és mögül a két Sauber, valamint Räikkönen (Lotus) várta a startot. Kezdődött a káosz azzal, hogy Kobajasi fékproblémákkal füstölgött a rácson, folytatódott úgy, hogy Maldonado újra csak nem bírt a vérével, s kiugrott a rajtból. Majd Grosjean és Hamilton akaszkodott össze, aminek az lett a vége, hogy a Lotus konkrétan felszállt, s kis híján lecsapta Alonso fejét, a McLaren meg majdnem borulva Pérez Sauberjén landolt. Kobajasi gépe is megsérült.
A Ferrari idén első ízben kiesett klasszisa örülhetett, hogy ép bőrrel megúszta, Hamilton sietett leordítani Grosjean arcát, utóbbi - állítása szerint - nem tudta, ki vagy mi okozhatta a buktát. Míg meg nem nézte a felvételeket. Persze a sportfelügyelők is videóztak, s ezek alapján eltiltották Grosjeant a következő, Olasz GP-ről, mellékesen Maldonado is kapott egy 5+5, azaz 10 rajthelyes büntetést Monzára. Egyfelől, mert kiugrott, másfelől, mert a romok eltakarítása, a biztonsági autós etapot követő újraindítás után nekiment Glock Marussiájának...
A versenyt követően Grosjean sajnálkozott, Hamilton már arról beszélt, hogy muszáj optimistán szemlélnie a dolgokat, s nem adja fel, Alonso úgy érezte, mintha vonat csapta volna el, akkora erővel zúdult rá a repülő Lotus. (Ezek szerint már ütötte el vonat? Nem hisszük, de mindegy.) Nyilván sajnálja, hogy csökkent a Magyar Nagydíj után már kényelmesnek számító előnye, de ez van, az autó jó, menni kell tovább. "Rendben vagyok, csak a bal vállam fáj picit. Pár másodpercre bent maradtam a fülkében, aztán tűz ütött ki, s ki kellett szállnom, mert nem kaptam levegőt. Nem haragszom Grosjeanra. Rosszkor voltam rossz helyen, ennyi." Kobajasi bezzeg joggal lamentált, ugyanis simán dobogós lehetett volna (pályafutása során először), a második kockából pont nélkül maradni nem egy nagy élmény: "Borzasztó ez a kvalifikációs bravúr után. Belémjöttek, kapott az autó eleje, az oldaldob is, defektes lett a gumi, forró volt a fék. A győzelemért harcolhattunk volna." Nem volt boldog a sokadik dobogós helyét szerző, a győzelemmel viszont még mindig adós Räikkönen sem: "Nem volt meg a kellő sebességünk, Schumacher ezért tudott visszaelőzni az egyenesben. Végül aztán sikerült előtte maradni."
A 300. futamán résztvevő hétszeres világbajnok állt a második helyen is, végül csupán hetedik lett: "Jókat csatáztunk, élvezetes volt a verseny. A végén elment a hatodik fokozat a váltóból." S akkor a két nyertesről (merthogy a második helyen befutó Vettel is győztesnek tekinthető): Button a szezonnyitó óta először diadalmaskodott, s ettől rögvest kitört rajta a hurráoptimizmus. "Számomra minden simán ment, szeretném, ha mindkét vb-cím a miénk lenne. Amíg van matematikai esélyem, én sem adom alább." A Red Bull kétszeres címvédője is egy kiállásos taktikán volt, s ezzel (tovább Alonso pechével) ismét lőtávolon belülre került: "Boldog vagyok, mert a 12. helyről így feljönni nem egyszerű, de megcsináltuk, s nagyon várjuk már Monzát!"
Véssük még fel, hogy Hülkenberg eddigi legjobbját érte el azzal, hogy negyedik helyen vitte célba a Force Indiát, ahogy a nyolcadik és kilencedik Vergne és Ricciardo is beállította önmaga csúcsát. A Toro Rosso 9 verseny elteltével szerzett újra pontokat.
F1 2012 futamok és győztesek
1. Ausztrál Nagydíj, Melbourne Button, McLaren
2. Malajziai Nagydíj, Szepang Alonso, Ferrari
3. Kínai Nagydíj, Sanghaj Rosberg, Mercedes
4. Bahreini Nagydíj, Szahír Vettel, Red Bull
5. Spanyol Nagydíj, Barcelona Maldonado, Williams
6. Monacói Nagydíj, Monte-Carlo Webber, Red Bull
7. Kanadai Nagydíj, Montreal Hamilton, McLaren
8. Európa Nagydíj, Valencia Alonso, Ferrari
9. Brit Nagydíj, Silverstone Webber, Red Bull
10. Német Nagydíj, Hockenheim Alonso, Ferrari
11. Magyar Nagydíj, Hungaroring Hamilton, McLaren
12. Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps Button, McLaren
Hirdetés
Az egyéni és a konstruktőri vb állása




pilóta pont csapat pont
1. Alonso (Ferrari) 164 Red Bull 272
2. Vettel (Red Bull) 140 McLaren 218
3. Webber (Red Bull) 132 Lotus 207
4. Räikkönen (Lotus) 131 Ferrari 199
5. Hamilton (McLaren) 117 Mercedes 112
6. Button (McLaren) 101 Sauber 80
7. Rosberg (Mercedes) 77 Force-India 59
8. Grosjean (Lotus) 76 Williams 53
9. Pérez (Sauber) 47 Toro Rosso 12
10. Schumacher (Mercedes) 35
11. Massa (Ferrari) 35
12. Kobajasi (Sauber) 33
13. Hülkenberg (Force India) 31
14. Maldonado (Williams) 29
15. Di Resta (Force India) 28
16. Senna (Williams) 24
17. Vergne (Toro Rosso) 8
18. Ricciardo (Toro Rosso) 4
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 18:09
    Permalink

    ezt a videót eltávolították…de itt egy másik:

    [url]http://www.nemzetisport.hu/f1/video-hatalmas-baleset-a-belga-nagydij-rajtja-utan-2170003[/url]

    viszont letöltöttem, lelassítottam a rajtot, mikor is kialszanak a piros lámpák, de én nem vettem észre hogy Maldonado kiugrott volna.Vagyis már a lámpák kialvása előtt tuti nem mozdult meg a kocsija…sztem marha jó rajtott vett, vagy még az lehet hogy nem mozdult a kocsi, mert a kerekei kipörögtek..de akkor az is kiugrásnak minősül ha nem mozdul a kocsi, de a kerekei pörögnek?

Vélemény, hozzászólás?