Carlos Sainz harmadik Dakarját nyerte

Carlos Sainz végzett az élen a 2020-as Dakar-ralin, pályafutása során harmadszor

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A spanyol Carlos Sainz triplázott és 57 évesen, immár harmadszor, most egy Mini X-Raid volánja mögött nyerte meg a legendás tereprali versenyt, a Dakart. A motorosoknál a Hondával induló amerikai Ricky Brabec állhatott a dobogó legmagasabb fokára.

2020-ban rendezték először Szaúd-Arábia homokos vidékén a Dakar-ralit. A verseny eredetileg Párizsból indult és egészen a szenegáli Dakarig versenyeztek Afrika homokdűnéin keresztül, de 2008-ban a Mauritániában kialakult bizonytalan helyzet miatt nem tudták volna garantálni a versenyzők biztonságát így más helyszín után kellett nézni. Az elmúlt években a még mindig Dakar Rally-nak nevezett verseny megrendezésre került Dél-Afrikában, Chilében, Argentínában és most először Szaud-Arábiában is.
Hirdetés
Carlos Sainz, aki már magáénak tudhatott 2 rali világbajnoki címet és 2 Dakar elsőséget is 2010-ből és 2018-ból, idén megszerezte harmadik győzelmét. Sainz minden győzelmét más autóval szerezte. Az első diadalt egy Volkswagen, a másodikat pedig egy Peugeot pilótájaként aratta. Az idei első helyét egy Mini X-Raid-et vezetve érte el, ami komolyabb műszaki hiba nélkül teljesítette a versenytávot. Mindössze 6 perc 21 másodperccel maradt el tőle - a szintén Dakar specialistának számtó - Nasser Al Attiyah (Toyota Gazoo Racing/Toyota Hilux,) aki a tavalyi címvédő, és már 3 Dakar győzelmi serleget is őriz otthon. Az autósoknál a harmadik helyet a 31. Dakarján induló Stephane Peterhansle nyerte, aki mind két-, mind négykeréken összesen 13 alkalommal állhatott a dobogó legmagasabb fokára. A kétszeres Formula 1 világbajnok Fernando Alonso idén indult először a versenyen, és a figyelemre méltó 13. helyen végzett, az utolsó szakaszon pedig a negyedik helyen intették le. Alonsóval együtt az első 13 helyezésen így összesen 5 Toyota szerepel! A motorosoknál a verseny eleje óta szenzációsan vezető Ricky Brabec szerezte meg az első helyet a Hondával, őt követték a chilei Pablo Quintanilla és az ausztrál Toby Price. A kamionok versenyében nem született nagy meglepetés, a Kamaz idén sem talált legyőzőre, így az orosz Andrey Karginov már a második Dakar győzelmet ünnepelhette.
A verseny során történt néhány baleset is. A portugál motoros Paulo Goncalves életét vesztette, amikor motorjával elesett. A versenyzők a befutó után közös megemlékezést tartottak.
A 2020. évi Dakar-rali összetett végeredménye - autók
Helyezés Név Csapat / Autó Idő
1. Carlos Sainz / Lucas Cruz Bahrain JCW X-Raid / 42h 59' 17''
2. Nászer el-Attija / Matthieu Baumel Toyota Gazoo Racing / Toyota Hilux + 00h 06' 21''
3. Stéphane Peterhansel / Paulo Fiuza Bahrain JCW X-Raid / Mini JCW Buggy + 00h 09' 58''
4. Jazíd el-Radzsi / Konsztantyin Zilcov Overdrive Toyota / Toyota Hilux + 00h 49' 10''
5. Giniel de Villiers / Alex Haro Toyota Gazoo Racing / Toyota Hilux + 01h 07' 09''
6. Orlando Terranova / Bernardo Graue X-Raid MINI JCW / Mini JCW Rally + 01h 12' 15''
7. Bernhard ten Brinke / Tom Colsoul Toyota Gazoo Racing / Toyota Hilux + 01h 18' 34''
8. Mathieu Serradori / Fabian Lurquin SRT Racing / Century Buggy + 01h 59' 21''
9. Jaszír Szeaidán / Kuzmics Alekszij Race World Team / Mini JCW Rally + 03h 42' 17''
10. Vej Han / Min Liao Geely Auto Shell Lubricant Team / Hanwei 2WD + 03h 51' 07''
[…]
13. Fernando Alonso / Marc Coma Toyota Gazoo Racing / Toyota Hilux + 04h 42' 47''
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?