Nagy limuzinokkal vetekszik az új Chevrolet Spark

Chevrolet Spark kontra veterán amerikai limuzin: melyik nagyobb?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az újdonság bevezetésének alkalmából a negyven évvel ezelőtti benzinfaló limuzinok méreteivel vetette össze kisautóját a Chevy.


Mikor gyártották a legnagyobb autókat? A 60-as évek végén, 70-es évek elején - az Egyesült Államokban, ekkor születtek az amerikai autózás képét alapvetően meghatározó, félelmetesen túlduzzasztott, terjengős szedánok, melyek növekedésének csak az hetvenes évtized második felében beköszöntő olajválság vetett véget. Ezek közé tartozott például az egyértelműen nagyautó kategóriába eső Chevrolet Impala is, melynek most futó generációja már "csak" 5091 mm hosszú, de az 1971 és 1976 között épített ötödik széria 5639 mm volt.
A Chevrolet most az új Spark tengerentúli bevezetése alkalmából készített egy felmérést, hogy hogyan viszonyulnak egymáshoz méretek szempontjából a 70-es évek szedánjai és a modern idők kisautói. A végeredmény talán nem túl nagy meglepetés, de mindenképp érdekes. Az összehasonlításhoz az 1973-as évben népszerű, mindhárom nagy amerikai gyártótól származó nagy limuzinok méreteinek átlagolt értékeit valamint az új Spark dimenzióit vették alapul.

Az derült ki, hogy a kisautó hossza körülbelül fele az átlagos 70-es évekbeli szedánokénak, viszont magasságát véve nagyjából 15 centiméterrel magasabb a benzinfaló szörnyeknél. Ennek köszönhetően a két kategória között az első és hátsó fej- valamint az első lábtér tekintetében nincsenek nagy eltérések, azaz nagyétkű elődeinél vállban valamivel talán szűkebb a Spark, de alapvetően ugyanakkora teret biztosít elöl, mint a hatalmas limók. Van még egy terület, ahol a kisautók időközben utolérték – bizonyos esetekben pedig le is körözték az amerikai klasszikusokat – ez pedig a kerékméret, mivel a Spark ugyanúgy 15 colos felnikkel kerül piacra, mint az összehasonlításban szereplő hatalmasságok.

Bár a Chevrolet nem tért rá ki, érdekes még a motorok teljesítményének összevetése: a Spark 1,2 literes benzinmotorja 85 lóerős, azaz literteljesítménye körülbelül 71 lóerőnek felel meg. Ezzel szemben vegyünk két példát a 70-es évek választékából. Az 1970-76-ig gyártott 400 köbinches, azaz 6,6 literes V8-as small block maximális teljesítménye 265 lóerő volt, ami mai szemmel szánalmas 40 lóerőnek felel meg literenként. Ha szétnézünk a komolyabb erőt biztosító big block kínálatban, és a legnagyobb és legerősebb, 7,4 liternek megfelelő 454 köbinches V8-as 390 lóerejével számolunk, akkor is csak 53 LE/1 literes eredményre jutunk, azaz jól látszik, hogy a 30 évvel ezelőtti motorok hatékonysága még egy cipőkötésre se lenne jó manapság.
Hirdetés
Ráadásul nem is a Spark 1,2-ese a leghatékonyabb jelenleg a piacon, gondoljunk csak a Ford által nemrég bevezetett 1 literes EcoBoost családra, melyből nemsokára állítólag 180 lóerős verziót is kiadnak, igaz, azon motornál mindkét esetben turbófeltöltés is segíti a hengerek minél hatékonyabb munkáját.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?