Tovább faragtak a BMW M3-on, itt a még sportosabb CS változat

CS-s, azaz csodálatos lett a BMW M3 CS

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Limitált példányszámban érkezik piacra a minden eddiginél keményebb M3-as BMW, az M3 CS. Teljesítménye tovább nő, miközben tömegéből kilókat dob le.


Utoljára két generációval ezelőtt, az E46 kódjelű hármas sorozatnál volt M3 CS, illetve CSL modell, amely még kupé volt. Az E92 óta már négyajtóssá változott az M3, a most futó F80 is négy kilinccsel bír, hiszen a kupé már M4 néven fut. Készült már belőle Competition csomagos változat, most viszont még tovább durvul a sportos bajor, itt a CS. Az újdonságból nagyjából 1200 darabot fognak gyártani, amelyből 550 példány kerül a tengeren túlra, így nem érdemes sokáig gondolkodni a rendelésen, bizonyára hamar elkapkodják majd őket.
Hirdetés


Miért éri meg és miben lesz jobb, mint a klasszikus M3? 431 lóerő helyett 460-at kapunk, az 550 Nm-es nyomaték pedig 600-ra nőtt. Ezzel a 0-100 km/órás gyorsulás 3,9 másodpercre csökken, a végsebesség 250-ről 280 km/órára nő. A számokkal kapcsolatban még annyit, hogy a menetkész tömeg mintegy 50 kg-mal kevesebb, egészen pontosan 1585 kg. Utóbbi érdekében karbonszálas tetőt és egyéb karbonszálas elemeket használtak. A matt színű kovácsolt felnik 20 colosak, tömegük egyenként mindössze 10 kg. A fékek alapból kompozit anyagból készülnek, felárért karbonkerámia is kérhető. A kipufogót is sportosabbra hangolták, a váltó maradt a szokásos hétgangos DTC.

A beltér Silverstone/fekete Merino bőrkárpitot kapott, emellett pedig több helyen is Alcantara anyagokkal találkozhatunk. Az indítógomb az új M5-höz hasonlóan piros színével töri meg a sötét belsőt. A sportülések tömegét szintén csökkentették. A CS gyártása jövő márciusban kezdődik, rendelni viszont már januártól lehet.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?