Drágább lesz a sátán üzemanyaga

Csak a gázolaj ára nő pénteken

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az igazi benzinvérűek által a sátán üzemanyagának tartott gázolaj ára kevéssel feljebb kerül pénteken, változatlan marad ugyanakkor a benziné.


Decemberben egyelőre nem változott a benzin ára, a gázolajé azonban múlt hét pénteken kőkemény 2 forinttal csökkent, e hét pénteken pedig ugyanennyivel fog nőni. A dízelért így péntektől már literenkénti 369 forintot kell fizetni, a 95-ös benzin átlagára 356 forint marad. Marad természetesen az egyes töltőállomások közötti igen jelentős, akár literenkénti 50 forintos árkülönbség is, így a legdrágább helyeken a benzin és a gázolaj ára is 400 forint feletti.
Hirdetés
Legutoljára amúgy a benzin ára is épp 2 forinttal változott (csökkent), november 24-én állt be a jelenlegi átlagára. Korábban mind a benzin, mind a gázolaj ára is járt már jóval magasabban. A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került, míg a gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.12.14. at 13:45
    Permalink

    Hogy a kénkövesbe van az, hogy Ausztriában 1,079 euro/liter (kb. 336HUF) áron tudtam tankolni vasárnap, miközben idehaza 10 centtel drágább literenként a gázolaj?

Vélemény, hozzászólás?