Zöld Ferrari? Nagyon drága

Csak a színe miatt kerül 103 millióba a Ferrari 458 Spider

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sárga Ferrari, vörös Ferrari - természetes. Egy-egy kék, fehér és fekete modell is becsúszik a kínálatba. De zöld? Azt hinnénk, soha. Pedig van a világon két új zöld Ferrari.

A zöld színt elorozta a Ferrari elől a Lamborghini, emlékezhetünk, milyen jól mutatnak a Sant'Agata Bolognese-i autók verde ithaca fényezésbe öltöztetve. Nos, a verde kers lucido fantázianevű erős zöld színű 458 Italia Spiderrel most a Ferrari visszavág. A világon két ilyen fényezésű Ferrari van, az egyik Amerikában, a másik ismeretlen helyen. Az amerikait a DuPont Registry aukciósház most meghirdette a Ferrari New England-i szalonjának megbízásából.
Hirdetés

Maga a fényezés nem új, a 2010-ben bemutatott 599 Hy-Kers hibrid prototípus (az 599 GTB Fiorano alapjaira építették) kapta meg először. A megvásárlásra felkínált Ferrari 458 Italia Spider órájában 967 mérföld (1550 kilométer) van, gyári garanciája 2015. június 28-án jár le. Az ára picit borsos, 459 ezer dollárt, azaz 103 millió forintot kérnek a különleges sportkocsiért, amely 2012 szeptemberében még a DuPont Registry kiadványának címlapjára is felkerült.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 01:58
    Permalink

    nem annyira újdonság, nem ennyire élénk zöld, de régebben is voltak zöld(es árnyalatú) Ferrarik…
    Pl a ’90-es évekből a 456 :
    [url]http://www.seriouswheels.com/pics-1990-1999/1995-Ferrari-456-GT-Green-Rear-Hood-Open-st.jpg[/url]
    vagy a ’80as évekből a 308 :
    [url]http://www.seriouswheels.com/pics-def/Ferrari-308-GTS-Green-Front-Angle-st.jpg[/url]

Vélemény, hozzászólás?