Gyári infó: 200 kilót dobott le az Opel Astra

Csokornyi képpel, gyári infókkal az Opel Astra K

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ha már kiszivárogtak a képek, az Opel szinte mindent elárult az új Opel Astráról. Friss infók, további képek a gyártótól.


Ma délelőtt szivárogtak ki az első gyári, maszkolás nélküli fotók az új Opel Astráról. A szeptemberben nyíló Frankfurti Autószalonon bemutatkozó Astra K legfontosabb jellemzője és egyben ütőkártyája, hogy akár 200 kilogrammal lesz könnyebb elődjénél. Az Opel kompaktok (Kadett és Astra egyben) 11. generációja könnyűszerkezetes karosszériavázra épül, maga a karosszériaváz mindössze 280 kilogrammot nyom, 20 százalékkal kevesebbet, mint a korábbi. A felfüggesztés elemei 50 kilogrammal csökkentek, az akár 200 kilogrammos tömegcsökkentés természetesen kivitelfüggő, de a gyáriak szerint legalább 120 kilogrammos tömegcsökkentés mindenképp meglesz. A csekélyebb tömeg minden eddiginél jobb vezethetőséget, szerényebb fogyasztást ígér.
A csúcsmotor a szentgotthárdi 1.6 Turbo 200 lóerős verziója lesz, az 1.6 CDTI (suttogó) dízel 105 és először itt 145 lóerővel is jelen lesz. A korábbi hírekkel ellentétben 2,0 literes dízel nem lesz, a downsizing jegyében itt is megjelenik viszont a Corsában már próbált 1,0 literes, háromhengeres és turbós benzines 105 lóerővel, a középső benzines az 1.4 Turbo lesz 145 lóerővel, 1800-4000 1/perc közötti 250 Nm nyomatékkal.
Hirdetés

Bár az új Astra elődjénél tágasabb lesz, 4,37 méteres hossza csaknem 5 centivel szerényebb a korábbiénál, csökkent a magasság is, immár csak 1,46 méter, a légellenállási együttható Cd=0,30 érték alatti. A hátsó lábtér állítólag 3,5 centivel nőtt, az utastér nem csak tágasabbnak, még minőségibbnek ígérkezik, az érintőkijelzős középkonzol sok-sok korábbi gombot nyugdíjaz. Elsőként itt mutatkozik be az Opel OnStar fedélzeti rendszer - széleskörű csatlakozási lehetőséggel, wifi hotspottal. Utóbbi mellé az IntelliLink navigációs rendszer új generációja érkezik, Android Auto és Apple CarPlay támogatással együtt.
Ahogyan azt már korábban elárulta az Opel, a szegmens legjobb, 16 LED szegmenses LED mátrix fényszórója is érkezik az Astrával, meg persze temérdek sofőrsegéd is, igaz, azok eddig is elérhetőek voltak, ősztől azonban még jobbak lesznek. Újdonságként jön a parkolóasszisztens, az AGR tanúsítványos komfortülés pedig régi ismerős elemként, immár akár 18 irányú elektromos állítással. Új opcióként jön a hátsó ülésfűtés, elöl pedig a masszázs és a szellőztetés a nóvum az ősszel érkező Astra K-ban, amiről bizonyára további részleteket is megismerhetünk még a premierig.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 17:20
    Permalink

    A szöveged és a hülyeségeid a régiek.
    Miért nem használod a nevedben is a régi holiday-t?
    Ja, hogy ő a “nagyfőönk”?
    Ne röhögtesd ki magad jobban a szokásosnál, mert lefordulok a székről. :DDD

  • 2017.10.28. at 17:20
    Permalink

    És a dugattyúő is műanyag volt igaz? 😀 A hajtókar meg papír masé?
    Egy másik cikk alatt írtam, hogy a nagyfőnök turbó benzines Superbje átesett a 280 ezer km-en. Bontatlan. Van belőle pár még a flottában. “Sajnos” 300 ezret is elmennek a mai motorok is. csendesebben, kisebb fogyasztással. Szerintem ne magyarázd a bizonyítványt. Az Omegád csak sokat fogyaszt, meg szép a hangja. Minden másban porrá verik a korszeűbb, kisebb motorok. Még tartósságban is. (Az általad említett BMW blokkot pl. szarrá hajtották a suhancok, s jó 10 éve okádott is rá az internet akkori suttyó része, szerinted meg jó motor volt. Szerintem is különben, de a maiak sokkal jobbak)

    Az persze szíved joga, hogy jónak tartod-e az irányt? Nagyapám szerint is nevetségesek a 6 hengeres motorok, mert a blokk az 12 hengeres, de legalább 8. Szerinted? 😀
    Béke!

  • 2017.10.28. at 17:20
    Permalink

    Egy kicsit elmélkedtem és nosztalgikus képek villantak be. Nem is olyan régen 1990-es évek elején nagy modell váltásokat élhettünk meg az alsó-középkategória szegmensében. A legendás Golf II.-t váltotta a III. generáció, az Opel a méltán népszerű E Kadettet az Astrával, és mögöttük “kullogott” a Ford az Escorttal. Most lehet, hogy a Fordosok megtaposnának, de ez egy szubjektív emlék, mert úgy emlékszem, hogy közel sem volt akkora felhajtás a Ford körül mint a másik két német márkánál. Akkor még gyerek fejjel, arra emlékszem, hogy bizony a az Opel vagy VW a jobb autó volt a téma és nem rúgott labdába a Ford (nem a GTI-ről, RS-ről, Cosworth-ról beszélek). Ma ott tartunk, hogy a német szaksajtót olvasgatva (AutoBild, Auto Magazine) megváltozott az “erőviszony”. Ma már az Opel a harmadik, és ez több ponton érdemes megvizsgálni, miért is van így?! Az egyik legfontosabb tényező a gyártó anyagi helyzete, ami meghatározza a fejlesztésre, modellek korszerűsítésére, fordított lehetőségeket. Nem titok, hogy az Opel nem áll jól. Még 2-3 éve arról volt szó, hogy lehúzzák a rolót. Az is fontos, hogy egy márkának legyen identitása (bár ezt nép autókra húzni nagyon nehéz), de a VW a “minőség, a kiegyensúlyozottság mintaképe”, a Ford a “futómű, vezethetőség elitje”, addig az Opel??? Valahogy elmaradt ez a “na én ebben vagyok a legjobb, ez különböztet meg engem a többiektől” marketing fogás. És most megjött a következő generáció az Opeltől, és nem vagyok meggyőződve arról, hogy ez a leszakadás (amit én érzékelek mondom szubjektív) nem folytatódik-e? Amit a Fordnak sikerült az első generációs Focusszal a gyenge Escortos éra végén megfordítani, azt kellene most ennek az Astrának. Őszintén sok sikert kívánok hozzá, hogy egy újabb 20 év elteltével tudjunk még miről beszélgetni ennek a szegmensnek három meghatározó típusa kapcsán! Üdv Zsombor

  • 2017.10.28. at 17:20
    Permalink

    Aha….maradjunk az Opelnél,ha már az szerepel a cikkben. Tavaly végig vezettek minket a motorgyár minden állomásán. Öszinténszólva rosszul voltam amit ott láttam. Egy matchbox turbós motor,legyen mondjuk az 1.4-es. Telis tele műanyag alkatrésszel,EGY MOTOR!! ami jéghideg és tűzforró tud lenni. Összehasonlítás képpen,nekem most egy 3.2 V6-os Opel Omegám van,gyárilag kovácsolt dugattyú,hajtókar és főtengely van benne,potom 250 ezer km-rel,ami valós és még nem volt megbontva a motor. A most új hullámos mini turbós motorok álmodni nem tudnának ilyen alkatrészekről. Hozzáteszem 0 a motor vibrációja. Azért fogynak jól,mert a sok hülye beveszi a cumit,hogy nagyobb teljesítmény mellett keveset fogyasztanak,közben a frászt,valamiből energiát kell előállítani,az pedig nem megy minimális fogyasztással. Plusz kiírtják a szívómotorokat,egyedül a Mazda nem állt be a sorba,okosan. A dízelekről meg csak annyit,hogy semmi pénzért nem vennék dízelt,főleg használtan. Sajnos rengeteg negatív tapasztalatot láttam és hallottam velük kapcsolatban. Azt meg nem is említem,hogy egy 20 éves adagolós dízelmotor szebben indul és jár,mint a mostani common rail csodák. Azt meg ne mondja nekem senki,hogy egy 4000km-t futott 2.0 CDTI Insigniának úgy kell indulnia,mint amikor egy kutya lerázza magáról a vizet,a hideg és meleg alapjárata meg egy Dutrának is szebb. Volt az Opelnek jónak mondható dízelmotorja,mégpedig a fentebb említett 2.5 TD BMW blokkos soros 6 hengeres motor. S ezis csak jónak mondható,nem kiváló,ugyanis olyan nincs.
    Na de veszett fejsze nyele ez a beszélgetés. Én nem tartom jó iránynak ezt a minél kisebb köbcentiből nagy teljesítményt kifacsarni. Előbb utóbb üzemórásak lesznek az utcai motorok is,ha így haladnak. Befejeztem!

  • 2017.10.28. at 17:20
    Permalink

    Sok kollégádnak elmondtam már, hogy a szerviz, az értékesített pár millióból lát pár ezret világszerte.. Az tucattermelésnél éppen a hibahatáron belüli. Ezek a motorok sokkal többet elmennek, mint a ma már romantikusan sztárol big blokkok. Az más kérdés, hogy az internet korában bármilyen rémhír, marhaság, hazugság pillanatok alatt tízezrek számára válik elérhetővé, akik rendszerint mindennemű kritika nélkül olvassák, majd osztják is meg ezeket.
    Pont ezért megnyugtató, hogy minden rémhírkeltés ellenére a turbós benzinmotorok remekül fogynak és jól szolgálnak.

    Tudod te mekkora hiszti volt a ’90-es évek elején a turbó dieselekből, hogy azok semennyit sem fognak kibírni? Dehogy tudod, hisz nem volt net, amin keresztül ez az ostobaság fékezetlenül juthatott volna el mindenkihez. Két kérdés csak a diesel hisztihez
    – léteznek még szívó diesel autók a nagy darabszámban értékesített, nálunk ismert márkák közt?
    – nem mosolyogva veszik meg a 100 ezerre visszapörgetett órájú, a valóságban félmilliót futott turbó dieseleket a népek?

    Erről beszélek.
    Tényleg senkinek nem érdeke a fogyasztást csökkenteni, ami nem is baj, hiszen ez munkát, megélhetést ad.

  • 2017.10.28. at 17:20
    Permalink

    Ez nem tájékozatlanság,pont az ellentettje. A jelenleg futó 1.4-ből van két teljesítménnyel. Az erősebbiket az Opel szervizben dolgozók sem ajánlják,ugyanis sorban pusztulnak el bennük a turbók,valamelyik még a 100 ezret se éri meg. Biztos van köztük olyan is aki nem tudja hogyan kell használni egy turbó motoros autót,de egy részük azért kerül szervizbe,mert ennyit bír. S mivel fogyasztói társadalom van,ezért nem is céljuk a gyártóknak tartósra csinálni egy motort. Vagy ott van másik példának a Ford 1.0 Ecoboost motorja,Mondeoba???? Egy majd két tonnás testbe beleejtik ezt a varrógépet….
    Mindegy,ettől függetlenül ez a jövő,ami véleményem szerint eléggé elb…ott,dehát a szervizeknek is meg kell élnie valamiből. 🙂

  • 2017.10.28. at 17:20
    Permalink

    Kösz, hogy jössz kisturbós.
    Kibírja a 300 ezret az is. Ha normálisan használják. Botláb ellen sajnos nincs orvosság. Anno V6-osból 50 lóerőt hoztak, ki, de már a V6-os 200 lóerős előtt hozsannázol, a fiad meg a 200 lóerős 3 hengerest fogja visszasírni, miközben az akkor futó 200 lóerős egy hengeresek 500 ezret fognak elfutni olajcsere nélkül….

    Ne legyetek már ennyire tájékozatlanok ember!

  • 2017.10.28. at 17:20
    Permalink

    Meg még egy gondolat. Vajon azoknak milyen lesz a műszerfal elrendezése,amikben nincs színes táblagép középen. Bár igazán lehetne alap,hiszen nem sokkal drágítja meg az előállítási költségét. A motorok meg inkább vicc kategóriák….főleg a 3 hengeres…de a 200 lóerőre felhúzott 1.6-os se semmi. Anno a 3.0 V6-ból hoztak ki ilyen teljesítményt. Egy különbség van a két motor között,hogy a szívó benzinesek még működnek a maguk 300-400 ezer kilóméterükkel. Jó ha ez a kis turbós 100 ezret ki fog bírni turbó csere nélkül.
    Mondom mindezt úgy,hogy nekem is Opelem van.

  • 2017.10.28. at 17:20
    Permalink

    Kiváncsi leszek,hogy ennél is lehet választani fekete és fekete között a belsőtér színét,vagy lesz világos szürke,esetleg vaj szín. Mert a J-nél csak a legmagasabb felszereltségi szinthez kérhető barna-karamell belső tér,többi az fekete. Azt írja a cikk író,hogy opció ként kérhető bele a hátsó ülésfűtés. Ezek szerint elől széria lesz?!

  • 2017.10.28. at 17:20
    Permalink

    Nem rossz, de hogy komolyan is lehessen venni, javítani kell a tartósságon és növelni a garanciát, min. 3 év vagy 100.000km-re, de inkább többre.

  • 2017.10.28. at 17:20
    Permalink

    Teljesen rendben van, viszont kár, hogy egyedi vonást nem sokat vélek felfedezni rajta. A hátsó far a lámpákkal kínaiakat megszégyenítő nyúlás…

Vélemény, hozzászólás?