BMW győzelemmel indult a Formula E szezon!

Csúnyán odavert az F1-nek a Formula E az izgalmak terén

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szaúd-Arábia fővárosának, Rijádnak a szélén rendezték a Formula E szezonnyitóját. A verseny fantasztikusan izgalmasra sikerült, miután már az időmérő is kalandosan telt.


Szórakoztatás terén jelenleg a Formula E az egyik legjobb sorozat a világon. Az általam etalonnak tartott amerikai közvetítések minőségéhez szupergyorsan felzárkózott a villany-versenyautókat felsorakoztató sorozat. Sőt, meg merem kockáztatni, hogy egy fél lépéssel már előttük is jár, ugyanis a képernyő előtt ülő nézők számára is fergeteges hangulatot képesek teremteni a rendezők a rengetg kivetített információval. De nézzük, mi történt az első versenyen!

A Formula E nagyon okosan egyetlen napba sűríti a versenyhétvégék legnagyobb részét, ám most kavarodást okozott, hogy óriási eső zúdult Ad Diriyah utcáira. Csúsztak az edzések, megváltozott az időmérő lebonyolítása is, amit végül António Félix da Costa nyert, azzal a BMW-vel, amely a híres amerikai csapat, az Andretti Autosport partnere lett ebben az évben. A rajthoz közeledve viszont da Costa túlcsúszott a rajtrácson kijelölt helyén, ám szerencsére visszatolatott és szabályosan beállt, még a verseny kezdete előtt.
Idén már nem kell autót cserélni, a látványos Dallara kasztnival rendelkező versenyautók végigbírják a 45 perc, plusz egy körös futamot. És ez a 45 perc bizony tömény izgalom volt. Az első körben Edoardo Mortara máris a falba tette a Venturit, amely maga után vonta a teljes körös sárgát. Ez itt annyit jelent, hogy mindenki 50 km/h tempóra lassít, de nem feltétlenül küldik be a biztonsági autót.
Az újraindulás után izgalmas csaták következtek. André Lotterer és Jose Maria Lopez küzdött egymással a legkeményebben a középmezőny elején, miközben Felix Rosenqist technikai probléma miatt kiállni kényszerült a versenyből. Az élen pedig két egykori Red Bull nevelt üldözte egymást, egész pontosan az élről rajtoló da Costára kezdett felzárkózni Jean-Eric Vergne. Egy kis idő elteltével Vergne meg is előzte a DS Techeetah autójával az Andretti BMW-t, de az öröme nem tarthatott sokáig. Csapattársával, Lottererrel együtt megbüntették őket, mivel az autójukban a megengedettnél magasabb energiaszintet állapítottak meg. Tehát a 200 kW-nál erősebbek voltak az autók egy ideig. A büntetés miatt át kellett haladniuk a szervizúton, így ha nem is jelentősen de visszaestek a mezőnyben.
Hirdetés

Természetesen a Fan Boost intézménye is megmaradt, ami annyit jelent, hogy a nézők szavazatai alapján, immár öt versenyző erőtöbbletet kap néhány másodpercre. Ezt először az F1-ből frissen érkezett Vandoorne használta fel. Emellett új elem a versenyek lebonyolításában, hogy kijelöltek egy pontot a pályán, amelyen áthajtva plusz erőhöz jutnak az autók. Ez az úgynevezett támadó zóna, amit jól láthatóan sokszor megmutattak a közvetítés során, a verseny pillanatnyi állásának táblázatában pedig feltüntették, hogy épp melyik versenyző haladt át rajta. De még a versenyzők fejét védő HALO-ra szerelt LED-fények is mutatták halványkék színnel. Sajnos ennek ellenére ez a biztonsági felszerelés még mindig jelentősen ront az autó megjelenésén és élvezhetetlen tőle a belső kamerás felvétel.

A verseny további részében sem ült le nagyon az akció, mindig akadt egy-egy csoport, akik nyúzták egymást. Sébastian Buemo, Jerome D’Ambrosio és Lopez például a túraautó versenyeket idéző keménységgel támadta egymást, ám Lopez miután kétszer is elvétette a támadó zóna megközelítését a falnak csapta autóját. Ez most már a biztonsági autót is becsalogatta, de néhány perc múlva már el is tűnt a mezőny elől a BMW i8. Az utolsó három percben aztán megindult az ereszd e la hajam. Vergne újra támadási pozícióba került da Costával szemben, aki a parádés utolsó körben végül meg tudta őrizni az első helyét. A portugál pilóta így Formula E pályafutásának második és a BMW első győzelmét aratta. Folytatás január 12-én Marokkóban, amit már most tűkön ülve várok!
Végeredmény, Ad Diriyah E-Prix, Rijád (45 perc+1 kör, a pontszerzők):
  1. Antónió Félix Da Costa (Portugál, BMW I ANDRETTI MOTORSPORT) 0:46:29:377 óra
  2. Jean-Eric Vergne (francia, DS TECHEETAH) 0,462 másodperc hátrány
  3. Jerome D'Ambrosio (belga, MAHINDRA RACING) 4,033 mp h.
  4. Mitch Evans (ausztrál, PANASONIC JAGUAR RACING) 5,383 mp h.
  5. André Lotterer (német, DS TECHEETAH) 5,579 mp h.
  6. Sébastien Buemi (svájci, NISSAN E.DAMS) 6,625 mp h.
  7. Oliver Rowland (brit, NISSAN E.DAMS) 9,105 mp h.
  8. Daniel Abt (német, AUDI SPORT ABT SCHAEFFLER) 9,819 h.
  9. Lucas di Grassi (brazi, AUDI SPORT ABT SCHAEFFLER) 10,936 h.
  10. Nelson Piquet Jr. (brazil, PANASONIC JAGUAR RACING) 11,564 h.


A vb-pontversenyek állása 1 futam után (még 12 van hátra)
Pilóták Pontszám Csapatok Pontszám
1. Da Costa 28 1. DS TECHEETAH 29
2. Vergne 18 2. BMW I ANDRETTI MOTORSPORT 28
3. D'Ambrosio 15 3. MAHINDRA RACING 15
4. Evans 12 4. NISSAN E.DAMS 14
5. Lotterer 11 5. AUDI SPORT ABT SCHAEFFLER 13
6. Buemi 8 6. PANASONIC JAGUAR RACING 6
7. Rowland 6 7.
8. Abt 4 8.
9. Di Grassi 2 9.
10. Piquet Jr. 1 10.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?