Itthon dagasztottuk a sarat az új Dusterrel

Dacia Duster hazai menetpróba

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A külföldi menetpróba után egy hazai villámteszten hajtottuk meg a Dacia SUV-ját. A részletek mellett azt is eláruljuk, hogy miként alakulnak a hazai árak.


2010-ben mutatták be a Dacia Dustert, amely a C-SUV szegmens egyik legjobb (ha nem a legjobb!) ár/érték arányú modellje. Az első generációból hét év alatt 1,1 millió talált gazdaára, ha pedig a Renault emblémával szerelteket is hozzáadjuk, akkor ez a szám 2 millió fölé emelkedik. 13 éve vette égisze alá a Renault a román autómárkát, a tavalyi évben összesen 655 ezer modellt értékesítettek, a 44 országból pedig 23-ban döntött rekordot eladásban vagy piaci részesedésben. Szegmensen belül és magán eladásokat figyelembe véve a Duster 2016 óta stabilan a 3. helyen van Európában, volt év amikor hazánkban a magánvásárlók kedvence volt. Ha ilyen népszerű volt az első, akkor mi várható attól a második generációtól, ami lényegesen jobb lett mint elődje?
Hirdetés


Ami a külsőt illeti, első ránézésre nem változott nagymértékben. Ránézve azonnal tudjuk, hogy Dusterrel van dolgunk, mégis sok apró részlet módosult, ami jót tett a modellnek. Markánsabb és fiatalosabb lett a köntös: méretesebbek az első és hátsó lökhárítót védő burkolatok, a motorháztető több törésvonalat kapott, az első lámpatestek immár kissé oldalra ívelnek, ami miatt szelesebbnek tűnik az autó is. Oldalt az övvonalat megemelték, az A-oszlopot 10 cm-rel előbbre helyezték, ezáltal bent is nagyobb helyet kapunk. A hátsó rész teljes egészében új formát öltött, erről a négyzet alakú lámpatestek gondoskodnak.

Nem kérdés, hogy legnagyobb mértékben a beltér változott. Az ülésektől kezdve a műszerfalig számos helyen újult meg a Duster. Az elődmodellnél gondot okozott a túl mélyre helyezett infotainment kijelző. Ez feljebb került, így már kellően szem előtt helyezkedik el. A klíma és egyéb kapcsolók zongorabillentyűkhöz hasonló kialakítást kaptak, kezelésük ezáltal egyszerű és nagyszerű. A kormányzás is fura volt az első generációnál, ebben is sokat javult az új modell. Változó rásegítést kapott, amely alacsony tempónál igen könnyű kezelést eredményez, nagyobb sebességnél pedig stabil irányítást. A váltókar is új, amely jó fogású és a kapcsolása is hibátlan. A belső tárolóhelyek 20 százalékkal nőttek, összesen 27 liter áll rendelkezésre. A kulcsot kártya váltotta, amellyel a zsebből nyitós bejutás és a kulcs nélküli indítás is elérhetővé vált.

Lássuk, mit tud menet közben és terepen a Dacia SUV-ja! Az első kellemes dolog, hogy a beltér lényegesen csendesebb lett. Motor- és gördülési zajból is kevesebb szűrődik be, igaz ennek érdekében tettek is a mérnökök, sok helyre került hangszigetelő anyag, és az első oldalüvegek is vastagabbak lettek. A hazai próba során a két csúcsváltozatot sikerült vezetni. Dízelből a 110 lóerős dCi-t, benzinesből a 125 lovas 1.2-es turbós TCe-t hajtottuk meg, mindkettőt hatfokozatú manuális váltóval és összkerékhajtással. Ezzel a hajtáslánccal mindkét változat kellemesen mozog, köszönhetően az 1,2-1,3 tonnás tömegnek. A váltó áttételezése főként a benzinesben elég rövid, ezért sűrűn kell váltogatni. A négykerékhajtás kapcsolható, terepen jól teszi a dolgát, lejtős szakaszokon nagyszerű segítséget nyújt a lejtmenetvezérlő, amely akár üresben is működőképes.

Nem csak ez segít a vezetésben, több extra is azt hivatott szolgálni, hogy egyszerűbb legyen az életünk menet közben. Az emelkedőn elindulást segítő rendszer főként terepezés közben lesz segítségünkre, míg az automata fényszórókapcsolás szürkületkor biztosítja, hogy ne csak látszódjunk, hanem lássunk is. Ezen felül tempomat, automata klíma, navigáció, ülésfűtés és négy kamerából álló multi-view rendszer is elérhető. Utóbbi főként terepen jön jól, hiszen egy lejtőn elindulás előtt lehetséges, hogy nem látunk semmit magunk előtt, a kameraképen viszont megjelenik az előttünk elterülő környezet. Ugyanígy segít a tükrökbe épített kamera. Járdaszegély mellé parkoláskor nem húzzuk le a felnit, terepen pedig szintén hasznát vehetjük. Sokoldalú és még jobban szerethető autó lett a Duster, lássuk, mennyiért vihetjük haza!

Az alap, 1,6 literes szívó benzines 2,999 millióról startol fronthajtással, ugyanezzel a motorral a csúcs 3,949 millió, szintén elsőkerékhajtással. Összesen négy felszereltségi szint van, amelyben elég nagyok a lyukak, azaz eléggé hajtásláncfüggő, hogy melyiket engedhetjük meg. Az 1,2-es turbós benzines például csak a legmagasabb Prestige csomaggal érhető el, amely 4,449 milliót kóstál, összkerékhajtással pedig 4,999 millió. Dízelfronton a belépő a 90 lóerős 1.5 dCi, amely a második ellátmánnyal (Essential) érhető el 3,799 milliótól. Összkerekes társa nem létezik, csak az erősebb, 110 lóerős dízellel választható 4x4. Ez 4,549 milliótól indul és 5,199 milliónál ér véget.
Dacia Duster árlista (millió Ft)
Motor Access Essential Comfort Prestige
1.6 SCe 114 LE, 4x2 2,999 3,299 3,649 3,949
1.2 TCe 125 LE, 4x2 - - - 4,449
1.5 dCi 90 LE, 4x2 - 3,799 - -
1.5 dCi 110 LE, 4x2 - - 4,349 4,649
1.5 dCi 110 LE, EDC 4x2 - - - 5,149
1.6 SCe 114 LE, 4x4 - - 4,199 4,499
1.2 TCe 125 LE, 4x4 - - - 4,999
1.5 dCi 110 LE, 4x4 - 4,549 4,899 5,199

Ha nincs szükség 4x4 hajtásra, akkor ugyanez a motor 4,649 millióért lehet a miénk a csúcsfelszereltséggel, eggyel kedvezőbb csomagban pedig 4,349 millióért vihető haza. EDC duplakuplungos váltóval is elérhető a Duster, ez azonban csak a 110 lovas dízellel és fronthajtással érhető el 5,149 millióért. Összességében elmondható, hogy kb. 150 ezer forinttal emelkedett az új Duster ára, ugyanakkor a plusz tudás, kényelem és élmény bőven megér ennyi pluszt. Ha egy kedvező ár/érték arányú autóra vágyunk, amely jó társ lesz a hétköznapokban és az aszfalton túl is, akkor mindenképpen ugorjunk be egy tesztvezetésre a Daciához!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?