Ennyiért viheted haza az új Honda Civic Type R-t!

December első felétől már rendelhető a Civic Type R

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A teljesítményét továbbra sem említik a hivatalos sajtóközlemények, de az árát már tudjuk az új Civic Type R-nek.

A Honda ígérete szerint az ügyfeleik a pénzükért cserébe minden idők legfejlettebb Type R-jét kapják. Azt azonban nem nevesítik, hogy a 2,0 literes, turbós benzinmotor mekkora teljesítményt ad, csupán annyit árultak el, hogy a valaha volt legnagyobb teljesítményű változat a 11. generáció. Egy kis nyomozással persze kideríthető, hogy 315 lóerőről van szó, amit hatfokozatú manuális sebességváltó továbbít az első kerekek felé. Sőt, az automatikusan „gázfröccsöt adagoló” fordulatszám-szabályozó rendszer is kifinomultabbá vált. A Type R történetében először a gyári menetüzemmódok mellett immáron felhasználói (Individual) üzemmód is elérhető. Ennél a vezető maga szabályozhatja egyebek mellett a futóművet, a gázreakciókat, a kormányzást és a motorhangot, sőt a műszeregységen megjelenő adatok elrendezésének módjáról is ő dönthet. A beállítások az infotainment rendszer középkonzolon elhelyezett, Android Auto- és Apple Carplay-kompatibilis, alapáras digitális kijelzőjén végezhetőek el. De mennyi is ez az alapár? Nos, a új Civic Type R 23 990 000 forintról indul.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2022.12.01. at 18:38
    Permalink

    Rengeteg !!! 3-4 éve 12-13 millió volt egy új. Tudom, mert akkor gondolkodtam rajta, nézegettem. Ezzel az árral most esélytelen, értelmetlen. Kiváncsi vagyok mennyit fognak belőle eladni.

  • 2022.12.01. at 23:39
    Permalink

    Berúgtak ezek ott a Hondánál, vagy mi?
    Ennyire abszurd és elrugaszkodott árat kitalálni egy elsőkerekes “szarért” már röhej.
    Nagyon elszaladt velük a ló. Kívánom, hogy nagyon essenek pofára!

Vélemény, hozzászólás?