Klasszikusnak tűnő Jeeppel rukkolt elő a Mahindra

Dél-Afrikában debütált az új Mahindra Thar Adventure Series

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mahindra Thar Adventure Series néven debütált a Jeepnek tűnő legújabb indai modell.

Bár kinézetre nagyon hasonlít a Jeep CJ7-hez, az új Mahindra Thar Adventure Series számos olyan külső-belső tulajdonsággal rendelkezik, amivel kiérdemelte az off-roader jelzőt. A Thar története mindenesetre mintegy 70 évre nyúlik vissza, amikor is engedélyt kaptak a Willys Jeepek gyártására Indiában, 1969-ben pedig már Jugoszláviába is exportálták őket.
Az évek-évtizedek folyamán a Mahindra számos modellváltozattal állt elő. A Thar Adventure Series 2,5 literes, négyhengeres turbódízel motorral rendelkezik, amivel 105 lóerő és 247 Nm nyomaték érhető el, ehhez társul még egy ötfokozatú kézi sebességváltó és a kapcsolható összkerékhajtás is.
Hirdetés

Az Adventure Series-hez a Mahindra többek között új első- és hátsó lökhárítókkal, ledes fényszórókkal, élénk színre festett ütközőkkel és vonóhoroggal készült, ráadásul az új alumínium keréktárcsához a Hankook Dynapro terepjáró abroncsait is kérhetjük. Az utasoldalon egy hatalmas snorkel légszívó emelkedik a tető fölé, ahol egyébként levehető vászontetőt és szilárd elemeket egyaránt találunk.
A Mahindra Thar Adventure Series 239,999 randért érhető el Dél-Afrikában, ez kb. 20.499 dollár, vagyis 5,7 millió forint. Háromféle színben kérhető: Rock Beige (homok), Red Rage (vörös) vagy DSAT Silver (szürke). Neked hogy tetszik az új járgány?
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?