Hogy lehet 1300 km-t szinte ingyen autózni?

Döbbenetes rekord elektromos autóval

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem nagyon tudjuk, hogyan, de egy japán csapat egyetlen töltéssel nem kevesebb mint 1300 km-t autózott Suzuki Every elektromos kisbuszával. Világrekord.


A The Japan Times számolt be arról, hogy egy japán csapat új világrekordot állított fel az egyetlen töltéssel mennyit képes menni egy elektromos autó versenyszámban. Az 1997-es Dakar-győztes Sinozuka Kendzsiro három társával majd' két napon át, 43 órán keresztül körözgetett Akita tartományban, egy Ogota melletti pályán, s adta át a múltnak a régi "mindössze" 1003,2 km-es, szintén japánok által elért csúcsot.
Hirdetés

Sok mindent nem tudni a körülményekről, csak sejthető, hogy nyilván telepakolták akkumulátorokkal az eddig 13 példányban gyártott Every EV egyikét, az elektromos fogyasztókat nem használták, s vagy 30-cal száguldoztak. Izgalmas lehetett. A rekorddöntést dokumentálták, s elküldték Guinnesséknek hitelesítés céljából.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 19:41
    Permalink

    Kizárt. Egyrészt írják, hogy ezt pályán teljesítették (gondolom oválon, ahol nem kell lassítani/gyorsítani), másrészt 2 nap alatt. Na mármost ha ezt a 2 napot csak 36-40 órának vesszük, akkor is legfeljebb 30-35 km/h-s átlag tempó jön ki.

  • 2017.10.29. at 19:41
    Permalink

    Hat igen en is igy gondolom,csak nem irtam.
    Hogy otthon a bontoszokevenynek kikialtott Mondeom is tudja kozel ezt,vegyesben.
    De ha fixen 30al mennek sik uton 4esben hat szerintem sirhatnanak a japanok,nem 1300lenne 1tank
    joval tobb…

  • 2017.10.29. at 19:41
    Permalink

    Így már jó lesz. Most pont annyit tudnak menni egy töltéssel, mint én a szar dieselemmel (60 literes a tank). Ezt vártam már, hogy mikor lesz végre 1000 feletti hatótáv. Más csak abban bízom, hogy vegyesen haladtak. Tehát ahol kellett, ott 50, ahol lehetett 90, vagy 130, nem pedig 45tel végig, mert az megint baromság. Úgy én is elmegyek még 1500 felé is.

Vélemény, hozzászólás?