Pofátlan autósokra vadászott a rendőrség, íme a találatok

Durva dolgokat látnak a rendőrök, ha civil autóval járőröznek

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sokszor érezzük úgy, a sofőrök egy része elképesztően pofátlan manőverekre képes, ha nincs rendőr a közelben. Úgy tűnik, a rendőröknek is feltűnt ez, így civil autóba ültek és tettek kamerát.


Továbbra is érdemes betartani a közlekedési szabályokat, nincs még vége a rendőrség azon ellenőrzési sorozatának, aminél civil, de kamerával felszerelt autókkal járőröznek, hogy kiszűrjék a szabálytalan sofőröket. Azt mondják,

minden a sor elejére szabálytalanul besoroló, a többieket félrelökő erőszakos autós, és a tilos jelzésre fittyen hányva a kereszteződésen átszáguldó sofőr okkal félhet a felelősségre vonástól!

Hirdetés

A mostani akció állítólag csak december 23-áig tart, de ki tudja, lehetséges, hogy 24-én indítanak egy újat. Találatok és kiosztott büntetések már most is vannak. A BRFK Közlekedésrendészeti Főosztályának munkatársai olyan autósokat szűrtek ki és büntettek meg az ellenőrzések során, akik vezetés közben telefonáltak, nem kötötték be a biztonsági övüket, nem vették figyelembe a záróvonalat, vagy átmentek a piroson, de a gyorshajtókat is lekapcsolták.
Az akció során eddig összesen 72 sofőr kapott bírságot:
  1. záróvonal átlépése miatt 12,
  2. buszsávban közlekedés miatt 11,
  3. mobiltelefonálás miatt 10,
  4. gyorshajtás miatt 7 sofőrt bírságoltak meg.

A rendőröknek továbbá intézkedniük kellett több sofőrrel szemben, amiért figyelmen kívül hagyták az útburkolati jeleket, például mozgáskorlátozott parkolóhelyen parkoltak jogosulatlanul, nem vették figyelembe a megállni tilos táblát, a kötelező haladási irányt, illetve nem használták a biztonsági övet.

Összesen 12 sofőr kapott helyszíni bírságot amiatt, hogy áthajtott a piros lámpán. De az alábbi videón további érdekes manőverek is megfigyelhetők.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2019.12.11. at 13:32
    Permalink

    Azért arra kíváncsi lennék, hogy milyen kamera van beépítve, amivel hiteles sebességet is lehet mérni. A videóból nem úgy tűnik, hogy olyan lenne.
    Többször lekapcsoltak már a rendőrök, mert szerintük túl gyorsan mentem (valóban jóval gyorsabban a megengedettnél), de hiteles mérés híján nem igazán tudtak mit csinálni egy figyelmeztetésen kívül.
    Egyébként sok sikert a küzdelemhez. Remélem elkerüljük egymást. 🙂

  • 2019.12.11. at 15:16
    Permalink

    A rendőr is átment a piros lámpánál, csak a második alatt kapcsolta be a villogót, ettől függetlenül *urvára ideje volt, hogy megjelenjen a rendőrség az utakon. Kicsit bokor mögül traffizósan sikerült, de a semminél ez is tényleg több.

    És ha már Budapesten tolják, legalább elektromos autóval tegyék…

Vélemény, hozzászólás?