Ez az Alfa Romeo sem lesz olcsó: aukció a láthatáron!

Ebből az Alfa Romeoból csak példány készült…

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A gyűjtők igazi gyöngyszemre tehetnek szert az RM Sothersby május végi aukcióján: olyan Alfa Romeo kerül kalapács alá, amiből csak egyetlenegy darab készült!

A szóban forgó darab a világon jelenleg egyetlen példányban elérhető Alfa Romeo Mole Costruzione Artigianale 001-es jármű. Ez a járgány még Alfa Romeo 4C-ként látta meg a napvilágot, azonban Umberto Palermo tervezési munkájának, valamint az Up Design és az Adler Csoport közös munkájának köszönhetően alakult át azzá a csodává, amiről 2018-ban talán a legtöbb szó esett gyűjtői berkekben – talán még azon kívül is.
Hirdetés
A 001 mindössze 40.000 km-t tett meg eredeti formájában, majd a sportautó karosszériájának minden elemét újratervezték és kicserélték. Látványos dizájn-elemek jelentek meg az autó külső, illetve belső megjelenésében is, főként az egyedi első- és hátsó lámpák kivitelezése figyelemre méltó, míg az utastérben a sárga-fekete ellentéte lett az uralkodó, valamint az alumínium-szénszálas berakások. Szerencsére a hajtáslánchoz nem nyúltak hozzá, így továbbra is egy 1,8 literes, négyhengeres turbómotor hajtja, amely 237 lóerőre és 348 Nm nyomatékra képes. Az aukciós ház kalkulációja alapján, az Alfa Romeo Mole Costruzione Artigianale 001 150.000-200.000 euró között fog elkelni. A mindent eldöntő alkudozásra május 25-én fog sor kerülni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?