Útdíj: egyeztetésekre van szükség a vitatott szakaszokról

Egy-egy fizetőssé tett útszakasz ismét ingyenessé válhat

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ha a helyi képviselők hőbörögnek, a kormányzat felülbírálhatja a hozzájuk tartozó útszakaszok útdíjfizetési kötelezettségét.

Gyűrűzik a 2014. december 30-án megismert útdíj-rendszer körüli mizéria. Egyre gördülékenyebb az internetes matricavásárlás (már nekem is sikerült), talán sokaknak jó is, hogy vannak már megyei matricák, az viszont senkinek sem az, hogy temérdek új fizetős útszakasz lett. Hogy például már matricaköteles az összes autópálya teljes hossza, az M1/M7 bevezetője, az M0 körgyűrű jelentős része, a Vácra vezető M2-es, vagy a ferihegyi Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető út is. Úgy tűnik, reménykedhetünk abban, hogy egy-egy útszakaszról kiderül majd az, ami kiderült a Miskolcot elkerülő M30-asról, hogy mégsem lesz fizetős. Ugyanis az MTI arról tudósított, hogy egyeztetéseket tart szükségesnek a Fidesz azoknak a január 1-jétől díjköteles útszakaszoknak az ügyében, amelyek esetében a helyi képviselők és polgármesterek sem értenek egyet a díjfizetési kötelezettséggel. Ezt pedig Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának fideszes elnöke mondta sajtótájékoztatóján. Ezek szerint a helyi képviselőknek csak hőbörögniük kell? Majd kiderül...
Hirdetés
A képviselő világossá tette, hogy az útdíjrendelettel kapcsolatban kizárólag a kormányzatnak van hatásköre, országgyűlési törvényalkotási feladat nincs az ügyben. Ugyanakkor Gulyás Gergely a következőket is elmondta "azt szeretnénk, hogy ha azoknál az útszakaszoknál, ahol a helyzet vitás, és látható, hogy a helyi képviselők, polgármesterek sem feltétlenül értenek egyet egyes útszakaszoknak az útdíjrendszerbe való bevonásával, ott az egyeztetésekre sor kerülne, és ha lehet, kompromisszummal ezek a viták rendezhetőek lennének". Jelezte, továbbra is úgy látják, hogy önmagában a megyei alapú matrica az eddigieknél jobb, igazságosabb rendszer, viszont a bevezetése során "a sietségből adódóan vagy más miatt olyan hibákat követtek el az illetékesek", amiket a jövőben jobb lenne elkerülni.
Mit is mondhatnánk még ezek után? Várjuk a fejleményeket!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 22:53
    Permalink

    Egy politikus, OV, ma azt nyilatkozta, hogy lenne értelme módosítani a rendeletet, hogy jogosan, – a már nem fizetett megyében levő -, első lehajtónál lehessen elhagyni a fizetős utat! Tehát ne a fizetett megye határa előtti utolsónál, akár több km-el a megyehatár előtt!

    Ezzel maximálisan egyetértek, mert az lenne a minimum, hogyha már fizetni kell, akkor ne egy stressz legyen a közlekedés, hanem kényelmes, kiszámítható és ne a büntetés orientáltságot, hanem a segítő szándékot ‘élvezzük’ ebben az országban!

  • 2017.10.28. at 22:53
    Permalink

    Nem tudom miért látnak bele a cikkbe sokan politikát? Ez teljes tévedés, az erős frusztráció következménye. Született egy aljasan, szándékosan átláthatatlan, késve nyilvánosságra hozott döntés, minden épeszű ember pontosan látja, hogy a minél nagyobb pénzbevétel érdekében. Erről született egy cikk -és született volna bárki is intézi ezt így.

    Tényleg szavakon kell lovagolni? Nyilvánvaló, hogy az M0 csak akkor tölti be szerepét, hogyha végig lehet használni. Ezért jelentős akármekkora szakaszát elzárni a kevésbé tehetősek elől. Azt sem értem, hogy miért megint azt a réteget sújtják, akiknek már amúgy sem marad megtakarításuk -így máshonnan kell ezt az új költséget megspórolniuk. A gazdagok eddig is megvették az éves matricát, nekik ez most nem jelent töbletköltséget, sőt van aki ezután nem is fogja megvenni, mert jobban jár a megyeivel (tehát kivesz az állam zsebéből).

  • 2017.10.28. at 22:53
    Permalink

    Szerintem Mátyás pontosan tudja, hogy mit, hol kummantanak el. Újságot írni nem kisebb kanyhalás, mint politizálni. Mégis mindkettőre szükség van, a mai életünk egyik nélkül sem lenne teljes.

  • 2017.10.28. at 22:53
    Permalink

    A kifogásolt kijelentés ettől még nem igaz.
    Az okát természetesen minden kicsit is tájékozott olvasó tudja, ahogy azt is, hogy a kormány eredeti célja valóban az volt, hogy a teljes M0 fizetős legyen.

  • 2017.10.28. at 22:53
    Permalink

    De Mátyás! Heccelni akarjátok az olvasóitokat. Értelmetlen ezt szépíteni. Mentségetekre szolgáljon, hogy az emberek igénylik ezt, mert imádnak háborogni elégedetlenkedni, fikázni.
    Alapjában véve nem irigyellek titeket, mert szar dolog lehet a kattintás érdekében prostituálódni, ezért is kár azzal takarózni, hogy nem célotok a hergelés.

  • 2017.10.28. at 22:54
    Permalink

    Kedves Matyas. Tetszenek az autos cikkei, kivaltkeppen a tesztek. De jobb lenne ha megmaradna ezeknel (ahogy a cipesz a kaptafanal) es nem heccelne feleslegesen az amugy is tubozottan (es alaptalanul) felpapikrazott tarsadalmi hangulatot. Miert van szukseg ezert hazugsaghoz folyamodni vagy, hogy finobban fogalmazzak a tenyeket elferditeni? Gondolok itt fokent ezen kijelentesere: [b]“…már matricaköteles … az M0 körgyűrű jelentős része”[/b]. Ha csak egy rovid pillantast vetne a cikkben hasznalt Pest megyei terkepre, szembetuno lenne, hogy az M0 nagyobb resze zold szinu, azaz ingyenes. Ez lenne a targyilagos ujsagiras? Vagy On is az “eltartoi” szaja ize szerint irja cikkeit?

  • 2017.10.28. at 22:54
    Permalink

    Diktatúra?
    Ott van a tények letagadása, a magánvagyon lenyúlása, visszamenőleges hatályú, unortodox döntések, és társai. Éljen a király!
    Börtönben, kenyéren és vízen.

  • 2017.10.28. at 22:54
    Permalink

    Még annyit, hogy eddig a politikát gyűlöltem. Most már minden egyes politikust is.
    Köszönöm, és gratulálok az érintetteknek, kemény menet volt.

  • 2017.10.28. at 22:54
    Permalink

    Aztmondja már meg valaki, hogy mi a bánatért kell annyira sietni, hogy diktatórikusan, és kretén módon vezteik be ezt a szart, meg az EKÁER-t is, tavaly meg a HU-GO-t. Miért kell ezt?
    Kár hogy a döntés mögött állók nem fexenek ki az útra. Jobb lenne mindenkinek.

  • 2017.10.28. at 22:54
    Permalink

    Igen, már vagy fél évezrede az a cél, hogy kiürüljön a Kárpát-medence, mert ez a leggazdagabb hely a Föld természeti adottságait tekintve! Másoknak is fáj erre a helyre a foguk…
    Ez a pökhendi, kontár banda erőből mindent lenyom a torkunkon. Most is előadják, hogy ahol hőbörögnek, ott hajlandóak a tárgyalásra. Hogy, hogy nem, kiderül majd, hogy ahol lfideszes a “hőbörgő”, az eléri, amit akar, ahol nem, az nem. És mindenki elégedett lesz, mert a fideszesek megkűzdenek a zemberekért. Érthető? A fideszesek megkűzdenek a fideszesekkel! Függöny le!
    Az, hogy esetleg ELŐTTE kellett volna “egyeztetni”, szóba sem jöhet, hiszen ők a “forradalmi kétharmad”. Ezek is csak hazudnak reggel, este, meg éjszaka.

  • 2017.10.28. at 22:54
    Permalink

    Szerinted ha kibocsátanak államkötvényeket amit ” befektetők ” megvesznek akkor az nem a hitel egyik formája ? Nem csak klasszikus banki hitelben kell gondolkodni …

    ” Az Unió által finanszírozott szakaszok továbbra sem díjkötelesek” próbálj végig menni az M6 autópályán matrica nélkül és talán valamire rájössz hogy bizony azok is fizetősek … nem is volt az uniós tagságunk óta olyan autópálya vagy gyorsforgalmi út építés ahol ne lett volna ilyen -olyan százalékban benne uniós pénz is … mégis fizetsz érte akkor ez hogy van ?

  • 2017.10.28. at 22:54
    Permalink

    Amúgy szerintem azért van ez az egész így megvariálva, mert x milliárd majd befolyik a kasszába a matricákból, a másik fele pedig a büntetésekből. Ehhez csak gratulálni lehet…

  • 2017.10.28. at 22:54
    Permalink

    Benzin árában több, mint 20 éve nincs útadó.
    Mindent hitelből finanszíroznak, te a koncessziós szakaszokat kevered, de annak semmi köze ehhez.
    Az Unió által finanszírozott szakaszok továbbra sem díjkötelesek
    Nem olyan, mint a ház példád, mert ezek az utak nem a tieid, sosem voltak azok.

    Egyébként ez az egész útdíj dili tényleg nagyon gáz.

  • 2017.10.28. at 22:54
    Permalink

    Az egész egy nagy vicc elvégre már kifizettük egyszer az autópályákat ” benzin árába bele van kalkulálva valamint az unió fizeti egy részét másik részt meg hitelből finanszírozzák amit szintén a mi adónkból fizetnek vissza ” és most kifizettetik megint a használatért . Ez olyan mint mikor készpénzre veszel egy házat és még fizeted tovább az albérletet a saját ingatlanod után … Egyre jobban élhetetlenné teszik az országot !

Vélemény, hozzászólás?