Jobbak a túlélési esélyeink, ha kabrióban utazunk

Egy amerikai kutatás szerint a kabriók kevesebb balesetben érintettek

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem csak az eltérő felépítés, hanem a tulajdonosi kör és a használat módja is a kabriók malmára hajta a vizet.

A nyár egyet jelent a motorosok és a kabriósok megjelenésével, most utóbbi járművek biztonságát vizsgálta egy amerikai kutatóintézet. A tető nélküli autózás első hallásra kevésbé tűnik biztonságosnak, nem is beszélve arról, hogy a tető elhagyása merevségi problémát is okoz, amit nem minden típusnál sikerült tökéletesen orvosolni.
Hirdetés
Az amerikai IIHS intézet olyan típusokat vizsgált, amelyből zárt és nyitott tetejű verziót is kínálnak, az adatokat pedig 16 milliárd megtett kilométer alapján összegezték.

A statisztikák szerint ugyanannyi futott kilométer esetén 11%-kal kevesebben hunytak el kabriókban, emellett 3%-kal kevesebben sérültek meg nyitott autókban, mint zárt társaikban.

Ugyanakkor a baleset következtében kirepült személyek terén rosszabbul állnak a kabriók, a szelesebb modellekben 4%-kal nagyobb az esély a végzetes kirepülésre. A statisztikai adatok korántsem azt jelentik, hogy érdemes lenne a zárt modelleket nyitottakra cserélni, sokkal inkább a eltérő felhasználási mód miatt tűnnek biztonságosabbnak a kabriók. A többség a nyitott négykerekűjét élvezeti cikként használja, csak jó időben, nyugodt hétvégi autózás céljából veszi elő a garázsból, ami már önmagában kevesebb kockázatot rejt. Továbbá a nyitott tetejű modellek tulajdonosainak átlagéletkora magasabb, ami több vezetési tapasztalatot és kevesebb vagánykodást is jelent, de a nyitott modellek nagyobb súlya sem elhanyagolható tényező egy baleset során.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?