Évente 9 napot ülni a dugóban? Az azért sok

Egy átlagos kínai autós évi 9 napot veszít a dugóban ücsörgéssel

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ön összeszámolta már, mennyi időt veszít a dugóban ülve? A TomTom megtette. A navigációkat gyártó cég éves riportjába bevette Kínát is.


A TomTom szokásához híven idén is elkészítette az előző évre vonatkozó dugójelentését. Az új, hogy Kínát is belevették, és elég rossz eredmény jött ki. A legsúlyosabb a helyzet Tiencsin városában, ahol egy nap átlagosan 56 százalékos a dugó. Ez azt jelenti, hogy egy adott városon belüli táv megtétele 56 százalékkal több idő a forgalomban, mint forgalom nélkül. Az esti csúcsban ez 95 százalék, de a brazíliai Rio de Janeiróban még durvább, 115 százalék.
Hirdetés

Európa sincs a negatív versenyben lemaradva. Az "élhetetlenségi" mutató szerint a mi földrészünkön a moszkvai közlekedés a legzűrösebb, itt a többi közlekedő 74 százalékot ront egy átlag úton, de az esti csúcsban ez 141 százalék is van, tehát 10 percnyi távot 24 perc körüli utazással tehetünk meg. Budapest Európában a 31. legrosszabb 24 százalékos átlaggal. A reggeli csúcs 45, az esti 44 százalékkal dobja meg az elméleti menetidőt - van okunk panaszra?
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?