Hazánkban is van már elektromos rendőrautó

Egy elektromos rendőrautó is szolgálatba állt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem tudni, hogy véletlenül vagy direkt, de a rendőrség másik 387 új rendőrautójával egy napon, de mégis külön adták át hazánk első elektromos rendőrautóját.


Bár az elektromos rendőrautó sokak szerint paradoxon, hiszen a belső égésű motorosokénál szerényebb hatótávjuk miatt hosszú távú üldözésre valóban nem alkalmasak, ugyanakkor köztudott, hogy a rendőrautók napi átlagfutása sem éri el a villanyautók jellemző hatótávját. Lopakodó üzemmódjukkal ugyanakkor remek rajtaütők lehetnek, de ami legalább ennyire fontos: a városokban kifejezetten jól jöhetnek az emissziómentes járőrautók.

Az első ilyet, mármint elektromos rendőrautót tegnap, a nagyszabású rendőrautó-átadástól függetlenül a Terézvárosi Önkormányzat adta át a Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága részére. Ez ugyanis nem központi beszerzés volt, hanem az önkormányzat vásárolta. A környezetkímélő autó átadásával egyidőben Budapest rendőrfőkapitánya átnyújtotta az általa alapított „Zöld rendőrkapitányság” elismerő oklevelet is, amelyet első alkalommal a terézvárosi rendőrkapitányság képviseletében dr. Kecskés Tamás r. alezredes, kapitányságvezető vett át.
Hirdetés
Mint az a rendőrség közleményében olvasható, az elektromos autó átadásával a Terézvárosi Önkormányzat és a Budapesti Rendőr-főkapitányság is bizonyította a környezetvédelem iránti elkötelezettségét, amellyel együttesen járulnak hozzá a környezettudatos kerület kialakításához és a költséghatékony rendőri szolgálatellátáshoz. Bízunk benne, hogy fogják tudni tölteni az Alkotmány utcai villámtöltőn, nekünk ugyanis még egyszer sem sikerült azt használnunk, ha épp nem állt ott egy taxi, akkor üzemzavar miatt nem volt használható.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?