Legendás Jaguarok tündökölnek az angol Concours Of Elegance-on

Egy eredeti D-Type és egy restaurált E-Type gazdagítja a látnivalók sorát

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A két Jaguar modell már önmagában is különleges, nem is beszélve arról, hogy a D-Typeból a legelső, az E-Typeból pedig a 15. legyártott példány áll majd a porondon.

Akár találós kérdés alanyául is szolgálhatna a Jaguar egyik különleges típusa, amely elmúlt hatvan éves, alig létezik belőle néhány tucat példány és mégis gyártásba került a közelmúltban. Erre az egyik jó válasz a D-Type, mely ránézésre is a versenypályákra született. Az 1954 és 1957 között készült típusba kezdetben 3,4, literes motor került, majd ez 3,8 literesre nőtt, végül a Le Mans-i szabályok változása miatt a Jaguar kénytelen volt az erőforrás méretét 3 literesre csökkenteni. Az eredeti tervek szerint kereken 100 darabot gyártottak volna a D-Type-ból, ám csak 75 példány készült el, a 25 darabos adósságát tavaly kezdte el törleszteni a brit gyártó. Az őszi kiállításra készülő példány a legelső legyártott darab, melynek eredeti állapotban sikerült átvészelni az évtizedeket, csupán egy újrafényezésen esett át a ‘70-es években. A konkrét példány a világ számos pontján indult és diadalmaskodott versenyeken, tovább növelve a ritka modell eszmei értékét.
Hirdetés
Nem büszkélkedhet elsőséggel a D-Type mellé kiállított E-Type, már ami a gyártást illeti, ebből a típusból ugyanis a 15. példány látogat a kiállításra. A soros hathengeres és V12-es motorral is készült E-Type akár tucatautónak is tűnhet a D-Type mellett, ugyanis 70 ezernél is több készült az 1961 és 1975 között készült sportkocsiból. A szeptember 5-én nyíló Concours of Elegance-on látható E-Type számára nem szokatlan terep a bemutató, ugyanis 1961-ben a típus megjelenésekor ezt a konkrét példányt állították ki öt másik társával együtt a Skóciában rendezett autókiállításon. Az ősszel megtekinthető E-Type alapos restauráláson esett át, a modellt 1976-ban szedték szét, ám vélhetően a felújítás elakadt, ugyanis csak 2013-ban készült el a koros Jaguar. A restaurálás 3000 órát vett igénybe, minden menthető eredeti alkatrészt megtartottak és visszakapta gyári fényezését, mely árnyalatban csupán ez az egyetlen E-Type pompázik a világon.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?