Egy arab sejké a világ legnagyobb Hummerje

Egy eredeti Hummer H1 matchboxnak tűnik a ház méretű terepjáró mellett

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az arab autóbolondok mernek nagyot álmodni, nem a gigantikus Hummer az egyetlen óriás négykerekű, de az mindenképpen különleges, hogy önálló mozgásra is képes a monstrum.

Brutális méretekkel büszkélkedik a Hummer H1 X3, ahol utóbbinak semmi köze a BMW SUV-hoz, helyette egy szorzásra utal. Az arab sejk Hummerje pontosan háromszor akkora, mint a gyári kivitel, a járművet szinte már az ingatlan kategóriában kellene meghirdetni, ha mégis megválna tőle a tulajdonos.
Hirdetés
A 4,68 méteres hossz itt 14 méteresre bővült, a kerekek jóval nagyobbak egy embernél. A közúti közlekedéshez rendőri felvezetés és irányító személyzet szükséges, a hat méter széles H1 X3 két forgalmi sávon képes csak haladni, de a felüljárókkal érdemes vigyázni, 580 centi az autó magassága. Beszállni nem a hatalmas ajtókon át lehet, hanem alulról, egy lenyíló létrán kell megközelíteni az utasteret, ami sokkal inkább egy lakás. A belső kétszintes, az alsó emeleten még egy illemhelyiséget is kialakítottak, így az autót egy vízrendszerre is rá lehet kapcsolni.
Hirdetés
A giga-Hummer nem csak egy statikus tárgy, önálló mozgásra is képes. Az autó mind a négy kerekéhez egy-egy motort építettek, de nem villany, hanem gázolaj mozgatja a monstrumot. A H1 X3 elkészítésének költségét nem hozták nyilvánosságra, bár ezen a szinte már teljesen mindegy. Az autókért rajongó sejk négy múzeummal és hozzávetőlegesen 3000 autóval rendelkezik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2022.04.03. at 21:24
    Permalink

    Az első gondolat:
    -mi lenne ott, ha a fehér ember nem szedi ki az olajt?
    A második:
    -hány gyereket lehetett volna e-helyett az értelmetlenség helyett az éhhaláltól megmenteni?

Vélemény, hozzászólás?