Belilult a Ford GT, amelyhez 23 colos felni is beszerezhető

Egy felnigyártó festette lilára a Ford szuperautóját

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Óriási felniket kínál a HRE a Ford GT-hez, ám nem elég kiváló keréktárcsákat gyártani, el is kell juttatni a hírét az emberekhez. Egy kis felhajtásért cserébe átpingálták a kékoválos sportautót.


Gondolom a legtöbb ember számára nem a lila az első szín, ami eszébe jut, amikor egy szupersportautóhoz választ árnyalatot. Pont ezért is annyira figyelemfelkeltő egy autón, mert eléggé ritka, és ezt használta ki egy felnigyártó, a HRE.
Hirdetés

Egy teljesen új fejlesztésű könnyűfém keréktárcsa szériát népszerűsítenek a szokatlan színű GT-vel. A P1SC szériában a 19 colos mérettől egészen 23 colig válogathatnak a vevők. Utóbbin már annyira peresek a gumiabroncsok, hogy távolról szinte úgy látszik, szinte a felnin gurul az autó.

A GT egyébként hivatalosan 8 színnel szerepel a Ford kínálatában, amelyek többnyire azért a jól megszokottak. Többek között, fehér, fekete, ezüst, kék, vörös és sárga színnel rendelhető, továbbá választhatók hozzá csíkok, hét különböző színben. Azt nem árulta el a HRE, hogy valóban átfényezték-e az autót vagy csak fóliát alkalmaztak, de sokkal valószínűbb, hogy az utóbbit választották. Sajnos ezt a különleges GT modellt itthon tuti nem láthatjuk, sőt arra is rendkívül kicsi az esély, hogy bármilyen más GT-vel találkozzunk. Ugyanis itthon egyetlen darabot adtak el belőle. Persze ennek ellenére külföldről átutazók még előfordulhatnak, egyszer pedig talán még importként is jöhetnek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?