Benézett az új Mercedes-Benz CLS

Egy fotó erejéig már láthatjuk az új CLS orrát

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hivatalos fotóval perzseli a kedélyeket a Mercedes. Hamarosan érkezik az új ötajtós kupéjuk, a CLS következő generációja, sötétben már felismernénk.


A Mercedes CLS alaposan felrúgta a port a limuzinok piacán, a németek olyat alkottak, ami azóta is etalon. A négyajtós kupéforma teljesen lázba hozta az autósvilágot, SUV-ok mellett ma már mindenkinek olyan kell. A Mercedes CLS már két generációt is megélt, a másodikkal ráadásul meglépték a shooting brake fazont is, szóval messze nem olyan élére vasaltak ezek a németek, mint gondolnánk. A harmadik generációra mostanáig kellett várni, de mos itt van az első hivatalos fotó is róla.
Hirdetés

Az új CLS már a Mercedes új dizájnvonala szerint készül. Az új A-osztályt már láthattuk tanulmányautó formában, a fényszórók alakja, az AMG GT-n már látott Panamericana hűtőrács pedig megjelenik a CLS-en is. A nappali menetfény ismét karakteres lesz, messziről felismerhetővé teszi majd a CLS-t. Az új modellre még egy nagyon keveset várni kell, de még ebben a hónapban megismerjük, ugyanis a Los Angeles-i Autószalonon fog bemutatkozni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?