Különleges fényezéssel indul a Lexus RC F GT3 Daytonában

Egy hét múlva a Lexus újra bizonyíthat a világ egyik legmenőbb versenyén!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Látványos fényezéssel kedveskedik a nézőknek a Lexus a hamarosan rajtoló daytonai 24 óráson


Január végén indul az IMSA szezon, avagy Amerika legrangosabb sportautó bajnoksága. A nyitány az egyre népszerűbb daytonai 24 órás verseny, amely már több, mint 50 éve nyújt kiváló látványosságot. Néhány éve a Lexus is a nevezők listáján szerepel és az RC F kupé GT3-as változatával próbál az élre törni.

Idén is ez a helyzet, ám a csapat, amely az autókat felkészíti új. A kilencvenes évek óta aktív AIM Autosport, valamint két legendás versenyző-csapatfőnök: Jimmy Vasser és James Sullivan összefogásából létrejött AIM Vasser Sullivan csapat az észak-amerikai motorsport összes jelentős ágazatában szerzett, több évtizedes tapasztalatra építve már első, 2019-es szezonjában komoly ambíciókkal áll rajthoz.

Az új csapat friss fényezést is tervezett a versenyautóra. A Lexus RC F GT3 idén fekete-sárga színvilágot és a méhsejt-mintázatot kapott, amelytől jóval agresszívebb a megjelenése. Hogy miért választotta ezt a csapat? A tavaly december elején rendezett kötelező abroncsteszten még kétarcú kocsikkal jelentek meg. Az autók egyik oldalán fekete-sárga, míg a másikon ezüst-sárga színkombinációval jelent meg ugyanaz a minta. Azonban ez nem holmi öncélú figyelemfelhívás volt. Egyszerűen csak így figyelték meg a csapattagok, hogy melyik matricázással lehet könnyebben észrevenni és követni az autókat, ami fontos a rajongók számára.
Hirdetés

Az autót egyébként az idei szezonra még ütőképesebbre ígérik, bár még nem a felfrissített RC F adja az alapját. Az 5,4 literes V8-as motorja több mint 500 lóerőt ad le, a nyomatékot pedig hatfokozatú szekvenciális versenyváltó közvetíti a hátsó kerekekhez. Emellett az RC F versenyváltozata 450 kilogrammal könnyebb az utcai változatnál és természetesen az IMSA szabályai alapján alakították át a karosszériáját is. Január 26-án kiderül, mire képes az új csapat a GT3-as versenyautóval, amelyet házon belül méhkaptárnak becéznek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?