Trikolor fényezéssel búcsúzik a Maserati GranTurismo

Egy időre megpihen a GranTurismo név, két év múlva elektromos sportkocsiként térhet vissza

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hosszú idő után nyugdíjba megy a Maserati GranTurismo és a nyitott GranCabrio, egy különleges modell hagyta el utoljára a gyártósort.

GranTurismo Zéda névre hallgató modellel búcsúztatja több mint egy évtizedig szolgáló modelljét a Maserati. Az egyedi modell orra kék, a középső része fekete, a hátulja pedig fehér, ami a Maserati szerint az új korszakba való átmenetelt jelképezi. A GranTurismo gyártása egészen hosszúra nyúlt, még 2007-ben debütált a típus, majd két évre rá nyitott kivitelben is elérhető lett GranCabrio néven. A kupé alapváltozatot 4,2 literes V8-as hajtja, a többi kivitel szintén V8-ast kap, de 4,8 literes lökettérfogattal. A csupán egy példányban létező GranTurismo Zéda orrába természetesen a nagyobbik motor került, a bő egy évtizedes modellciklust lezáró példány sorsa egyelőre kérdéses, a Maserati saját gyűjteményébe is bekerülhet, de az értékesítés sem kizárt. A GranTurismo és annak nyitott változatából összesen 40 ezer példány kelt el 12 év alatt.
Hirdetés
A típus neve most egy időre eltűnik, de a tervek szerint 2021-ben visszatér, a GranTurismo következő generációja lehet a cég első elektromos autója, ami Modena helyett Turinban készül majd. Az elkövetkező években számos újdonság várható a Maseratinál. Jövőre jön a frissített Ghibli, Quattroporte és a Levante, de az Alfieri koncepcióautó inspirálta sportkocsi is érkezik. 2021-ben a már említett elektromos GranTurismo mellett egy kabrió és egy SUV érkezése is várható, a következő két évben a négyajtós Quattroporte és a Levante következő generációja várható.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?