Tundrát faragtak a régi Hiluxból, a végeredmény önmagáért beszél

Egy japán tuningműhely "Tundrásította" a Toyota Hiluxot

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A nyolcadik generációs Toyota Hilux még 2015-ben mutatkozott be, a japán GMG Double Eight tuningműhely pedig kicsit átszabta, így pedig már inkább a 2021-es Tundrára emlékeztet. Szemből legalábbis biztosan.

Igaz a Hilux debütálása óta két faceliftet is kapott, 2017-ben és 2020-ban, az egyértelmű, hogy a Tundra stílusvilágával már nem igazán tud versenyre kelni. Elképzelhető, hogy azért is döntött úgy a GMG Double Eight műhely, hogy kicsit átszabják a Hiluxot az eggyel nagyobb testvér Tundra mintájára.
Hirdetés
Abban talán kár lenne vitatkozni, hogy a tuningolás mesterségének két véglete van: a toldozott-foltozott házi megoldások és a műhelyekben végzett profi munka. Nos, a szóban forgó Hilux egyértelműen az utóbbi csoportba tartozik, ugyanis elképesztően minőségi munkát végzett a japán csapat. Első ránézésre teljesen gyárinak hat a végtermék, hiszen az élek, a domborulatok tökéletesen lettek megmunkálva, és csak akkor tűnik fel, hogy ez nem a Toyota futószalagjáról legurult autó, ha a méreteket kezdjük el vizsgálni, hiszen a Tundra legkisebb változata is 5,93 méter hosszú, míg a Hilux 5,3. További különbség a két modell között, hogy a később bemutatott Tundrán a márkajelzés fölött három sárga LED is figyel, illetve a méhsejtmintás hűtőrács is a nagyobb pickupot idézi.
Hirdetés
A konkrét példányon az első traktus átalakításán túl még kerékjárat szélesítéseket is végeztek, illetve a hasmagasságot is megemelték, hogy még inkább a nagyobb modellre hajazzon. Motorikusan viszont minden maradt a régi, konkrétabban egy 2,4 literes, 150 lóerős turbódízel motor, ami kizárólag a japán belpiacon érhető el. Az átalakítást egyébként a GMG bárkinek elvégzi, aki hajlandó azt megfizetni, a teljes body-kit összesen 1,12 millió forintnak megfelelő jenbe kerül - festés, szerelés, szállítás, vám és forgalmi adók nélkül.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?