Törött Porsche 959 olcsón eladó!

Egy kis ráncfelvarrás jót fog tenni ennek a Porschénak!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Érdekes tétel szerepel ezen a héten a Mecum aukciósház kínálatában: egy limitált szériás Porsche 959 lesz a fő attrakció. Kis szépséghibával.

A Komfort specifikációjú Porsche 959 a hét folyamán kerül kalapács alá a Mecum Aukciós Ház jóvoltából. Kuriózum, hogy az új tulajdonos egy igen szűk körhöz fog tartozni, hiszen ebből a változatból mindössze 294 db-ot építettek az egész világon, még 1987-ben. És bár már több mint három évtizedes az autó, a km-ek száma még mindig csak 5.885 km-nél jár.
Éppen ezért van még most is hatalmas értéke ennek az autónak: az aukciósháznál úgy saccolnak, hogy akár 550 ezer dollárt is kaphatnak ezért a kissé megtört Porschéért, a kikiáltási ára 450 ezer dollár. Ami viszont érdekes, hogy a Mecum nem volt túl bőbeszédű, már ami a várható felújítási munkálatokat és a „hibalistát” illeti, pedig nem mondhatni, hogy nem feltűnő a javításra váró felület.
Hirdetés

Egyelőre nem tudni, hogy mégis mi mindennel lehet probléma, de a kocsi egész első része csúnyán összetört. Mondjuk az biztató, hogy a verda még így is képes saját erejéből a helyváltoztatásra, ahogy azt az alábbi videó is demonstrálja. Összkerékhajtású, 2,8 literes ikerturbós motorral és hatfokozatú sebességváltóval felszerelt, ereje teljében 444 lóerőre képes.
A szerencsés tulaj pedig nemcsak magával az autóval, de a hozzá tartozó kiegészítőkkel, pl. az eredeti pótkerékkel is gazdagabb lesz. Remélhetőleg ez a ritka Porsche olyan tulajdonoshoz fog kerülni, aki hajlandó visszaállítani ezt a remekművet korábbi fényébe. Mindenesetre a Canepa restauráló-műhely egy 750 ezer dolláros átfogó helyreállítási csomagot kínál a javítási munkálatokra, bár ez valószínűleg sokkal drágább, mint amennyibe az autó jelenlegi állapotában kerülni fog.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?