Felejtsd el az automata parkolást!

Egy módszer, ami veri a mai bonyolult rendszereket

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy brazil autósnak elege lett. Folyamatosan a párhuzamos parkolások fogságába került, mígnem kifejlesztett egy frappáns módszert. Ez az összes autóba berakható utólag is.


A párhuzamos parkolás az egyik legnehezebb parkolási manőver. Célszerű tolatva elvégezni a beparkolást, mivel így lényegesen egyszerűbb, mint szemből beállva. Sokan emiatt ezeket a helyeket kerülik, ha mégis sikerül beállni, akkor nincs garancia arra, hogy könnyedén ki is parkolunk onnan. Előttünk és mögöttünk ugyanis hagyhatnak olyan kis helyet, hogy lehetetlen legyen onnan kiállni. Ebből lett elege egy brazil autósnak, aki saját kezűleg barkácsolt egy ötödik kereket autója aljára.
Hirdetés


A rendszer lényege, hogy egy pneumatika megemeli az autót, majd a megszokotthoz képest 90 fokkal elforgatott kerék egy körpályán elmozdítja az autó hátsóját. Így egyetlen mozdulattal megoldható a kiparkolás, legyen az bármilyen szűk hely. Az apróbb horzsolásokkal ilyenkor még érdemes számolni, ugyanis az autó hátulja egy körpályán mozog, amelynek van némi helyszükséglete, de a módszer ezt leszámítva zseniális. Nem kell ide kamerarendszer, meg önmagát forgató kormány, csak egy ötödik kerék. A fenti videón részleteiben is megtekinthető a nem mindennapi manőver.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?