Videón az új Skoda Superb

Egy nappal a debütálás előtt videón látható a legújabb Skoda Superb

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ősei előtt tiszteleg a modern Skoda Superb harmadik generációja, ami videón már debütálása előtt látható.

Az előző héten már megjelent egy teljes alakos, de valójában a legújabb Skoda Superbről még alig valamit mutató fotó, s az sem volt már titok, hogy a friss széria e hét kedden debütál Prágában, most azonban még többet láthatunk a harmadik generációból. Vagy inkább a negyedikből?
Hirdetés

Ha a 2001-ben debütált modern korit vesszük elsőnek, akkor most a harmadik generációs mutatkozik be, ám az azóta folyamatosan készülő sorozatnak volt egy nem kevéssé jelentős őse, a 1934-ben bemutatkozott Superb, ami a márka első V8-as motorral és összkerékhajtással szerelt luxusautója volt. Így akár negyedik generációsnak is tekinthető a héten bemutatkozó, s a tavaly debütált Volkswagen Passat B8-cal közös műszakiságra épülő, az alábbi videón minden eddiginél több részletével látható, elődjéhez méreten növelt méretű, csökkentett tömegű (erről bővebben itt) újdonság. A cseh zászlóshajó premierje Prágában lesz, szerdán mindent elárulhatunk majd a 2015-ös modellévű, közönségpremierjét március elején, a Genfi Autószalonon ünneplő Superbről.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?