Totálkárosra törtek egy új Mclaren 720S-t

Egy nappal a vásárlás után törték össze az új McLaren 720S-t

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A közel 300 ezer dollárba kerülő, fekete 720S-t múlt pénteken vásárolták, majd szombaton totálkárosra is törték.


Az egyetlen, a Facebookon is megosztott képen jól látható a brit sportautó - ezúttal nem feltétlenül teljes pompájában – egy fa mellett, amelybe feltehetően a sofőr az irányítást elvesztve kormányozta bele a frissen vásárolt Mclarenjét. A vezetőoldali ajtó leszakadt (vagy a műszaki mentés során távolították el), a sofőr előtti kerék is súlyosan megsérült, szinte kifordult a helyéről. Ezenkívül az elülső és a hátsó karosszériaelemekből sem maradt semmi más, mint törmelék, maga a váz és az autó teljes szerkezete is jelentős mértékben torzult az ütközés hatására.
Hirdetés

Habár a rendőrség állítása szerint egyértelműen gyorshajtás vezetett a balesethez, az autó sebességét, illetve a gyorshajtás mértékét nem közölték. Nyilvánvaló azonban, hogy a sofőr jóval a Virginia állambeli Great Falls kétsávos útjának megengedett sebességén felül száguldozott az új 720S-sel.
A tavalyi Genfi Autószalonon bemutatott 720S mára okkal nevezheti magát világ egyik leggyorsabb sorozatgyártott autójának. Ha csak a nyers adatokat nézzük, a Mclaren 720S teljesítménye közel 200 lóerővel kevesebb, mint a hibrid P1-esé, de számos teszt ennek látszólag ellentmondva azt mutatja, hogy majdnem ugyanolyan gyors a versenypályán. Ráadásul a 720S elképesztő gyorsulásra képes (gyári adatok szerint 0-ról 100-ra 2,6 másodperc alatt gyorsul), ezzel megközelítve nagyobb testvérét, sőt a Porsche 918 Spydert is.
A rendőrség a Facebook-bejegyzésben elmondja, hogy férfi az ütközés következtében nem szenvedett el halálos sérüléseket, és felhív mindenkit arra, hogy a gyorshajtás szerencsétlenebb esetben akár az életünkbe is kerülhet.
Az eset kapcsán felmerülhet sokakban a kérdés, hogy valóban közútra való-e egy ilyen autó teljesítményének kihasználása, de az biztos, hogy ekkora erőt csak maximális odafigyeléssel, megfelelő vezetési tudással lehet kordában tartani.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?