Szökőnap kavarja meg a biztosítások díjfizetését

Egy nappal korábban kell idén fizetni a kötelező biztosítás díját

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Idén a megszokott március 1-jei határidő helyett már február 29 éjfélig rendezni kell az esedékes díjrészletet azoknak, akik év végi évfordulós biztosítással rendelkeznek.


Annak ellenére, hogy a biztosítók kár esetén már január elsejétől fizetnek, a törvény az ügyfeleknek 60 napos díjfizetési haladékot tesz lehetővé. A határidő négy évből háromszor március elsejére esik, ám szökőévekben, azaz ebben az évben is előrejön február 29-ére. Számos piaci szereplő az idei évre is a megszokott március 1-jei dátumot kommunikálja az ügyfeleknek.
Hirdetés

Nem a díjfizetésre, hanem a beérkezésre vonatkozik a határidő!
"Az sem mindegy, hogy az utolsó napon, február 29-én milyen módon egyenlítjük ki az esedékes díjrészletet." – figyelmeztet Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke. "Mivel ezen a napon éjfélig az összegnek meg kell jelennie a biztosító számláján, az átutalási megbízást érdemes még délelőtt leadni a banknak. A csekket pedig el kell felejtenünk ezen a napon: az átfutási idő miatt azt már legkésőbb 25-én, csütörtökön fel kell adni."
Nem mentség, ha nem kaptunk csekket vagy számlát!
"Azért nem fizettem, mert vártam a csekket!" Gyakran ezzel próbálnak védekezni a későn ébredők. Számukra rossz hír, hogy a postai kézbesítés hiányosságai sem mentesíthetik az ügyfelet a következményektől. A díjfizetés elmaradása a törvény szerint egyértelműen az ő felelőssége.
Milyen következményekkel járhat a késedelmes fizetés?
Ha egy biztosító a határidő lejártáig nem kapja meg az esedékes díjösszeget, a hatályos jogszabály komoly lépésre kötelezi őt: törölnie kell az adott szerződést.
  1. Annak az ügyfélnek, akinek a díj nem fizetése miatt megszűnt a kötelező biztosítása, és nem köti meg azonnal újra azt a megszűnés napján, a fedezetlenség időtartamára fedezetlenségi díjat kell fizetnie, melynek mértéke – a személyautó teljesítményétől függően – naponta 280-660 forint (teherautók esetében meghaladhatja a 2000 forint/nap mértéket is).
  2. Emellett ugyanannál a biztosítónál kell újra megkötni a szerződést
  3. Visszamenőleg a türelmi időre járó díjat is le kell róni és választási lehetőség nélkül azonnal a teljes évre járó biztosítási díjösszeget kell kifizetni.
  4. Természetesen mindhárom típusú díjra meg kell fizetni a 30 százalékos baleseti adót is. Így együtt ez már igen tetemes összeg lehet egy egyszerű személyautónál is.


A legsúlyosabb következmény ugyanakkor az lehet, ha az ügyfél a fedezetlenség időszakában kárt okoz: ilyenkor neki kell állnia a személyi sérülés esetén akár több tízmillió forintot is elérő kártérítést, ami könnyen életre szóló fizetési kötelezettséget jelenthet.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?