Összkerékhajtással jön a következő Yaris GR

Egy rövid kedvcsináló videóval jelezte a Toyota, hogy készül a sportos Yaris

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Elsőre azt hihetnénk, hogy a Toyota a WRC programját promózza, de jobban megnézve a csak pillanatokra feltűnő autót, már más a helyzet.

Ízig vérig egy raliautó hangulatát kelti a Toyota GR Yaris, amelyet persze csak néhány pillanatig mutattak meg egy videóban. Az erősen álcázott autóról azonban így is látszik, hogy nagyon vad lesz. Látszik, illetve hallatszik is, hiszen, amíg a narrátor beszél egy WRC-re emlékeztető hang kezd duruzsolni. A prototípuson ráadásul tipikusan ralis gumiabroncsok feszülnek, ám az is látszik, hogy nincs bebukócsövezve az utastér, tehát ez egy utcai változat lesz.
Hirdetés
Masszív sárvédőszélesítések, nagy hátsó szárny és az óriási hűtőmaszk egy részlete is felfedezhető a nem titkoltan összkerékhajtású Yarison. Nem árulták el viszont a műszaki adatokat, de az biztosra vehető, hogy erősebb lesz a GRMN változatnál, ami 212 lóerőt tud előcsalogatni a négyhengeres, 1,8 literes motorjából. Remélhetőleg nem kell már sokat várni a hivatalos bemutatóig!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?