Nem lesz megosztó a friss Fabia

Egy skiccen már láthatjuk a frissített Fabiát

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Skoda népszerű kisautóját már plasztikázzák, hogy még pár évig a vevők kedvence lehessen. A márka friss irányzata egy kicsit megosztó, a Fabia marad a konzervatívabb, egyszerű vonalon.


Hamarosan kicsit rendbeszedik a Fabiát, a Skoda kisautója már épp elég ideje van piacon ahhoz, hogy megérdemeljen egy kis fazonírozást. De ahelyett, hogy a kínálat többi tagjához simítanák, egyszerűbb vonalvezetést választanak. Mind az új SUV-k, mind a friss Octavia osztott első fényszórókat kapott valamilyen módon, a Fabia viszont marad hagyományos, egytestes fényszórókkal.
Hirdetés
A friss archoz nagyban hozzájárul majd az új hűtőmaszk, aminek a felső csücskeit lecsapták, és egy picit markánsabbra rajzolták. Az első skiccen sokkal több nem is látszik róla, vélhetően egetverően nagy változásra a farnál sem kell számítanunk. Jelenleg a Skoda Fabia a Volkswagen konszern utolsó kisautója, ami még nem a moduláris MQB platformra épül, mivel már az új Ibiza és a Polo is arra építkezik. A cseh kisautónak ezzel a frissítéssel még biztosan van három éve a piacon, így az új, nagyobb karosszéria érkezésére 2021 előtt nem igazán számíthatunk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?