0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Elkészült a 3 milliomodik hazai Suzuki

Egy SX4 S-Cross lett a hárommilliomodik esztergomi Suzuki

·

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

1992-ben indult az autógyártás Esztergomban a Suzukinál, a hárommilliomodik példány e héten gördült le.

%KA%Vélhetően jobban kell a reklám az SX4 S-Crossnak, mint a Vitarának, így előbbi lett a hárommilliomodik esztergomi Swift%KA%

Vélhetően jobban kell a reklám az SX4 S-Crossnak, mint a Vitarának, így előbbi lett a hárommilliomodik esztergomi Swift

Miként arról tavaly beszámoltunk, a Suzuki már több mint 25 év gyárt Esztergomban, a 3 milliomodik autó e héten gördült le. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy bár a Suzuki valóban átlépte a 3 milliós példányszámot Esztergomban, az ott gyártott autókba beleszámítanak a második generációs Opel Agilák, illetve az összkerekes Swiftek átemblémázásával készített Subaru Justyk is, de említhető még az első SX4 Fiat megfelelője, a Sedici is. Utóbbiak csakis exportra készültek, ahogyan ma már a hazai gyártású Suzukik zöme is külföldre, a világ további 100 országába kerül.

A gyártósorról egy − tavaly frissített − SX4 S-Cross gördült le 3 milliomodikként. A Magyar Suzuki 1991-es alapítása óta jelentősen hozzájárult a márka hazai és európai sikereihez. Csupán néhány adat, amelyek jól jelzik a folyamatos fejlődést: 1992-ben mindössze 970 gépjárművet gyártottak le, 2005-ben túllépve a százezres határt, már 136 311 autó készült Esztergomban, 2008-ban pedig 281 686 Suzuki gurult ki a gyárból.

Az elmúlt 26 évben a hazai piac számára meghatározó modellcsaládok kerültek gyártásba: 1992-ben az első generációs Swift, 2000-ben a Wagon R+, 2003-ban az Ignis, 2005-ben a Swift újabb generációja, 2006-ban az SX4 (és a Fiat Sedici), 2008-ban a Splash (és az Opel Agila), 2010-ben a 3. generációs hazai Swift, 2013-ban az SX4 S-Cross, 2015-ben pedig az új Vitara. Utóbbi modell eladási adatai alapján tavaly nem csak a városi-terepjáró (SUV) kategóriát vezette toronymagasan, abszolút a legnépszerűbb modell volt a hazai piacon. Így nem csoda, hogy 2016-ban 2009 óta először ismét a Suzuki lett az összesített személyautó-eladási lista éllovasa 11 266 itthon eladott autóval. A 2016-os abból a szempontból is rekordév volt a Magyar Suzuki történetében, hogy a márka 11,67% százalékra növelte részesedését a magyar személyautó-piacon.

Ez is érdekes lehet:
 

Toyota Yaris 1.5 Hybrid Selection Smart e-CVT teszt

Könnyed városi cirkáló a Toyota Yaris, főleg e-CVT-vel, a teljes értékű hibridrendszerrel ráadásul...

Suzuki Swift 1.2 GLX CVT teszt

Mindenhogy jó, de legjobb alapként. Az 1,2-es motorhoz fokozatmentes automata váltó kapható...

Itt a Mercedes első pickupja, az X-osztály, háromféle stílusban

Leleplezték a Mercedes hónapokkal ezelőtt meglibbentett pickupját, az X-osztályt. Visszafogták...

BMW E36 316i, 1998 - használtteszt

Az importlista élén is állt az E36 316i. Tetőablak, klíma, villanyablakok központi zár, minden...

Sokan nem tudják: a hibrideket nem kell tölteni

Hiába adott már el több mint 10 millió hibridet a Toyota, sokan még mindig nem tudják, hogy a...

Ne fájjon a feje miatta!

Bármelyikünkkel megtörténhet, hogy hűséges autónk váratlanul felmondja a szolgálatot. Ez nyaralás...

Az új Honda Accord megjelenése megfagyasztja a levegőt

Bemutatkozott az új Honda Accord. A nagy japán szedán a Civicnél is futurisztikusabb és turbós...

Piaci körkép: kuplungpedál nélküli és legfeljebb 3 éves, legfeljebb 3 millió forintos autók

Városi autónak nem kérdés, hogy automata váltósat kell venni. Szétnéztünk, milyet kapunk 3 éves...

Termékteszt: SCT-Mannol 9801 fényszóró polírozó készlet

Korunk átlagautói nem csak öregek, jellemzően már csúnyán mattuló műanyag fényszóróburával rendelkeznek...
 
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1zdXp1a2k=
Hirdetés

A cikk galériája

FB_share
Küldés e-mailben

Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1zdXp1a2k=
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1zdXp1a2k=

Friss tesztek

Opel Crossland X Innovation B1.2XHT MT6 teszt

Keresztre feszítve - Opel Crossland X

Nehéz Opelként nézni a Crossland X-re, pláne úgy, hogy a motorteret felnyitva rám ordít egy oroszlán. Ennél az Opel sokkal finomabban tudná azt, amit csinálnia kell.


BMW M760Li xDrive M Performance teszt

Izzadságszagú sportzakó - BMW M760Li Videó

Horizontot görbít, hordószámra zabálja a benzint, állakat szakít, gumikat gyilkol, hideg pezsgőt kínál, feneket masszíroz és sportautós teljesítménnyel bódít az első M-es 7-es.


Toyota Yaris 1.5 Hybrid Selection Smart e-CVT teszt

A legtakarékosabb kisautó? - Toyota Yaris hibrid teszt

Könnyed városi cirkáló a Toyota Yaris, főleg e-CVT-vel, a teljes értékű hibridrendszerrel ráadásul takarékos is. Csak az árát ne nézzük.

Még több teszt
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1zdXp1a2k=

Hirdetés

SUZUKI tesztek

Suzuki Ignis 1.2 GL teszt

Japán kisautó klímával, 3 millióért - Suzuki Ignis teszt

Kívülről miniautós méretű, belülről korrekt kisautós helykínálatú, szívó benzinesével minden szempontból bajnok az új Ignis.


Suzuki Baleno 1.2 GL teszt

Ez is a mi autónk lehet? Suzuki Baleno teszt Videó

Azt a verziót sikerült megkaparintani az új Suzuki Balenóból, amit vélhetően a legtöbben fognak venni. A Baleno jó családi autó lehet.


Suzuki Vitara 1.6 GL+ teszt

Teszten a Suzuki Vitara, amit venni is fognak Videó

Fronthajtással, alap közeli felszereltséggel teszteltük az új Suzuki Vitarát, mert legtöbben vélhetően így fogják választani. Slágergyanús.


Suzuki SX4 S-Cross 1.6L VVT teszt

Francba a turbómotorral! Suzuki SX4 S-Cross teszt

Szimpla fronthajtással és elvileg ósdi szívó benzinmotorral próbáltuk a Suzuki SX4 S-Crosst. És egy kicsit meglepődtünk.


Suzuki SX4 S-Cross 1.6 DDiS 4WD teszt

Üdvözlet az analóg korszakból - Suzuki SX4 S-Cross teszt

A Suzuki SX4 S-Cross bár jó autó, de ezért az árért sajnos van nála több jobb ajánlat is. Azok viszont kicsit sem Suzukik.


Még több SUZUKI teszt

Címlapon


Friss cikkek

Rendhagyó gumiteszt: a Michelin új sport abroncsát nyúztuk

Társ, ha csapatni kell - Michelin Pilot Sport 4 S

Tegnap – Újdonság

Az utcai sportgumik legújabb versenyzőjét próbáltuk, elég rendhagyó módon. A Michelin Pilot Sport 4 S abroncsa különleges megoldásaival biztosítja a mindvégig irányítható veretést.


Millbrookban jártunk, Európa egyik legfejlettebb és legtitkosabb tesztközpontjában

Mi folyik Millbrookban, ami ennyire titkos? Megnéztük!

Tegnap – Sztori

Ott volt az Aston, a Rolls-Royce, a villany-Jaguar, a szomszédban meg a Mercedes jobbkormányos teherautói várták, hogy terepen bénázzunk velük.


Ford Fiesta nemzetközi bemutató és menetpróba

Nem rontották el, sőt! Ford Fiesta menetpróba

4 napja – Újdonság

Hogy a Fiesta sikeres és jó autó volt, azt mutatja, hogy formájához annak ellenére alig mertek hozzányúlni, hogy valójában teljesen új, minden szempontból jobb lett.


Kapcsolódó tartalom


Használtautó.hu

SUZUKI SWIFT 1.3 16V GC

SUZUKI SWIFT 1.3 16V GC

Ár: 435.000 Ft

Évjárat: 2002 / 3

Kivitel: Sedan

Üzemanyag: Benzin

SUZUKI SWIFT Sedan 1.3 GC

SUZUKI SWIFT Sedan 1.3 GC

Ár: 350.000 Ft

Évjárat: 2001 / 5

Kivitel: Sedan

Üzemanyag: Benzin

SUZUKI SJ SAMURAI

SUZUKI SJ SAMURAI

Ár: 1.050.000 Ft

Évjárat: 1999

Kivitel: Terepjáró

Üzemanyag: Dízel

Még több autó

Kövess minket a Facebookon is!