Közel ezer kilométer hatótávot ígér az új Nio

Egy töltéssel 930 kilométert mehet az új kínai villanyautó

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bemutatták a Nio ES6 második generációját: nem feltűnő, de annál többet ígér.

Az új NT2 platformra építették a Nio elektromos SUV-jának második generációját. A 4,85 méter hosszú, 2 méter széles, 1,7 méter magas és 2,92 méteres tengelytávú, ötüléses autó háromféle kivitelben lesz kapható. A csúcsváltozat pedig minden vetélytársat túllicitál hatótávolságban. A második generáció alapkivitele valamivel olcsóbb lesz, mint az előd: a 75 kWh-s változat, amely 490 km-es CLTC hatótávot ígér, 368 ezer jüanba, azaz átszámítva kb. 18 millió kerül, ami 4,7%-kal kevesebb, mint az előd ára volt. A következő lépcsőfok a kínálatban a 100 kWh-s modell, ez 625 km-es CLTC hatótávot ígér 426 ezer jüanos, átszámítva úgy 21 millió forintos áron. A nagy dobásnak a 150 kWh-s, úgynevezett félszilárd akkumulátorral szerelt kivitelt szánják: ez 930 km-es hatótávot tud majd. Ez azonban csak júniustól lesz elérhető, és még az árát sem hozták nyilvánosságra. Az összes változat ugyanolyan, kétmotoros hajtásrendszerrel készül majd: az első motor 204, a hátsó 285 lóerős, így jön össze a 490 lóerő csúcsteljesítmény, ami 4,5 másodperc alatt gyorsíthatja a járművet százig. Emellett az új ES6 fejlett fedélzeti elektronikát kínál, és olyan funkciókat, mint az aktív csillapítású futómű. Az ES6 első generációja viszonylag sikeresnek mondható: négy év alatt 130 ezer példányt értékesítettek belőle. Az olcsóbb, és sok szempontból jobb utódtól azonban ennél többet várnak. Ebben segíthet az is, hogy Európába is elhozzák majd, bár itt más néven mutatkozik be. Az Audi kifogásolta a típus nevét – szerintük az ES6 túlzottan emlékeztet az S6-ra – ezért a Nio Európában az EL6 nevet használja majd.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?