Jegelték az Opel nagy SUV-jának fejlesztését

Egyelőre nem valósul meg az Opel nagyméretű SUV-ja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az Opelnél már korábban is terveztek egy Insignia alapokon nyugvó SUV-ot, a PSA azonban egyelőre lelőtte a projektet.


Az Opel és a PSA összeolvadása után a legfontosabb és soron következő projekt az ősszel már vezethető, statikusan már látott Grandland X. Az információk szerint e mellett az új Corsa fejlesztése is folyamatban van, amely immár nem meglepő módon PSA alapokra építkezik. Az Opel néhány éve már kiagyalt egy Insignia méretű SUV-ot, ennek fejlesztését azonban az új vezetőség lelőtte.
Hirdetés

Nem véletlenül: nem szeretnék, ha GM platformon jelenne meg az új modell. Természetesen ez nem jelenti, hogy nem valósul meg az új SUV. Valószínűleg néhány év késéssel a PSA EMP2 platformra épülve érkezik majd a piacra. A két vállalat vezetői most elsősorban az üzleti terveket vizsgálják felül, a cél, hogy 2020-ig kettő, 2026-ig pedig hat százalékkal növekedjen az árbevétel arányos működési eredmény.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?