Videón a V6 hibrid Ferrari prototípusa?

Egyesek szerint szentségtörés a hibrid Ferrari, mások várják - ti mit gondoltok róla?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az állítólag már készülő hibrid Ferrarinak nem csak a megítélése érdekes. Sok infó nincs, de egy biztos: az alábbi videón látható járműben csak 6 henger hallatja a hangját. Jó esély van rá, hogy a kis motor nem egyedül vállalja magára a kaszni mozgatását.

Matt fekete matricázás, fehér összezavaró csíkokkal, ennyit látni kívülről az elsőre SF90 Stradale-nak tűnő prototípus-Ferrarin. Nem is ez az igazán érdekes, sokkal inkább a hangja, ami V6-os erőforrást sejtet. Ez lenne a pletykált hibrid, amit az olaszok titokban fejlesztenek?
Hirdetés
Ami nem titok, hogy a Ferrari készül valamivel, amit a 986 lóerős SF90 alá pozicionálhat, lecserélve ezzel kínálatában a jelenlegi V8-as szívű F8 Tributo-t. Ennek ellenére egy "mezei" V6 magában talán mégis csak túl nagy alálövés lenne. Ráadásul a cég Forma-1 örökségével is jó összhangban állna az új hibrid rendszert egy V6 motorral párosítani. Persze ettől még közel sem biztos, hogy a sztorik tényleg összeérnek, de mi van, ha mégis? Ti mit gondoltok a hibrid Ferrariról? A természetes fejlődést látjátok mögötte, vagy egyenesen szentségtörésnek tartjátok?
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?