Az ID.3 az októberi elektromos autó eladások élén Európában

Egyetlen hónap alatt közel 10,5 ezer darab ID.3 fogyott a kontinensen

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az ID.3 tarolt októberben az európai piacon, megelőzte a szintén jól teljesítő Renault Zoét is. A teljes mezőnyben ugyan továbbra is a mild és a plug-in hybridekből fogy több, de a tisztán elektromos autók is egyre nagyobb számokkal büszkélkedhetnek.

Felmerülhet a kérdés, hogy hol marad a Tesla, hiszen a korábbi hónapokban a Model 3 vezette ugyanezt a listát. A válasz egyszerű, az amerikai gyártó az autók szállításának csúszása következtében került hátrányba, az elmaradt autók novemberben érkeztek meg a kontinensre.
Hirdetés
Abból a szempontból is érdekes az október, hogy ismét több elektromosan is hajtott (azaz hibrid) autót adtak el, mint amennyi dízelt. Így már biztosan kijelenthető, hogy a szeptemberi hasonló eredmény nem csak a véletlenek furcsa egybeesés, hanem a piac átformálódása az elektromobilitás javára. Az ID.3 10.475 eladásától alig lemaradva második a Renault Zoé 9778 autóval, harmadik pedig az 5261 példányban eladott elektromos Hyundai Kona. A hibridek mezőnyét a Toyota vezeti, a dobogó első két fokára ugyanis a Yaris és a Corolla került 13.338 és 9728 eladással, a plug-in hybrid lista élén pedig 4209 eladott példánnyal a Mercedes-Benz A250e állhatott, ami már egy plug-in hybrid modell.
Hirdetés
A belsőégésű motoros autók összeurópai dobogóján első helyen az éves szinten is legeladottabb új Opel Corsa végzett 21.220 eladott autóval, ami az elődmodell tavaly októberi szerepléséhez képest 56 százalékos növekedés.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?