Spórolásra és a tömegközlekedés használatára buzdít az FBSZ

Egyre szigorodnak a töltőállomás-hálózatok mennyiségi korlátozásai

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bár még csak a nyár elején vagyunk, egyre inkább kopogtat az üzemanyag-hiány, a Független Benzinkutak Szövetsége szerint nem véletlenül korlátozták a megvásárolható üzemanyag mennyiségét: ha lenne elég, nem lenne szükség szigorításokra.

A tegnapi nap forró témája volt, hogy előbb a hazai MOL, majd az ÖMV is 50 literes korlátot vezetett be a napi üzemanyag-vételezés kapcsán, míg az RTL.hu információi szerint a Lukoil még szigorúbb, 20 literes korlátot alkalmaz. Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének (FBSZ) elnöke kőkemény kéréssel fordult az autósokhoz az RTL Klubnak nyilatkozva:

„Azzal a határozott kéréssel fordulunk a magyar autós társadalomhoz, hogy kezdjenek el spórolni az üzemanyaggal, elfogyhat az üzemanyag Magyarországon”.

Miként az az RTL.hu cikkében is olvasható, Egri Gábor szerint a mennyiségi korlátozás is azt mutatja, hogy fogyóban az üzemanyag, ha ugyanis lenne, nem kellene korlátozni a megvásárolható mennyiséget. „A hatósági ár ugyanis nem piaci ár. Az árak eltérítése hiánygazdálkodáshoz vezet, ez alapszintű közgazdaságtan. Ki akarna olyasmit forgalmazni, amin nincsen nyeresége?” – fogalmazott a FBSZ elnöke, aki arra kérte a magyar autósokat, hogy:
  • Ne induljanak útnak üres autóval, hiszen négy, de akár öt egy irányba tartó ember is ülhet egy járműben.
  • Lehetőség szerint vegyék igénybe a tömegközlekedési eszközöket.
  • Mérlegeljék, hogy milyen útvonalon jutnak el céljukhoz, tervezéssel csökkentve az autó fogyasztását.
Magyarán érdemes a rövidebb, ám lassabb utat választani, autópályán az engedélyezettnél lassabban haladni, és csakis akkor autózni, ha tényleg szükséges. Egri Gábor szerint a mennyiségi korlátozás hetek óta jelen van a kisebb, független benzinkutakon is, amelyeket a szövetség képvisel. Ezek a kisebb kutak már jó ideje legfeljebb 5-10-20 literben maximálták a hatósági áron megvásárolható üzemanyag mennyiségét. „A leadott rendelési mennyiség 66 százalékát kapják meg a kutak. Nem nehéz kikövetkeztetni, hogy ez mit jelent a kiszolgálási gyakorlatban” – fogalmazott a szervezet vezetője.
Hirdetés
Hogy jó hírrel is szolgáljunk a MOL cáfolta azt (a tegnap az Autósámán által videón mutatott, általunk is megírt esetet), hogy az 50 liter felett tankolók a teljes tankolás után hatósági árat kell fizessenek. Ha így történt, az összeg visszaigényelhető, derül ki a MOL alább idézet, az RTL.hu-nak küldött válaszából.
A MOL közlése szerint a kútoszlopok mechanikai átállítása folyamatosan zajlik, a cégnek azonban több mint 470 töltőállomása van, ezért a teljes átállás néhány napot igénybe vesz, legkésőbb jövő hét első felében befejeződik. „Ettől függetlenül péntek reggeltől a szabályaink élnek: normál kútoszlopon a maximális tankolható mennyiség 50 liter, függetlenül attól, milyen üzemanyagot és milyen áron vesz a vásárló” – tették hozzá. „Ha valaki ma még nem tájékozódott, nem olvasta el a kiírást és 50 liter felett tankolt, akkor ha jogosult hatósági árra, természetesen az 50 liter feletti tankolására is hatósági árat alkalmazunk. Ha ez valami folytán nem így történt, abban az esetben a MOL ügyfélszolgálatán érdemes jelentkezni, haladéktalanul kártalanítjuk” – írták. Az olajtársaság arra a kérdésre is válaszolt, hogy miért szigorítottak, ha valóban nincsen probléma az üzemanyag-ellátással: mint írták, a nyári időszakban hagyományosan jelentősen megugrik az üzemanyagfogyasztás, a turisztikai és a mezőgazdasági felhasználás is lényegesen magasabb a szokásosnál, az év eleji időszakhoz képest akár 30-40 százalékkal is nagyobb lehet. „Ezt tetézi most a - korábban 30 százalékot kitevő - külföldi üzemanyagbehozatal jelentős csökkenése. A MOL ezért indokoltnak látja az óvatosságot, emiatt döntött az 50 literes limit mellett, ami egy átlagos autó egyszeri tankolását fedezi. A MOL célja az, hogy minden vásárlót ki tudjon szolgálni és biztosítsa a töltőállomások zökkenőmentes működését”.
Forrás: RTL.hu
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?