Beleshetünk az Opel jövőjébe!

Egyre többet árulnak el a jövő Opeljeiről, ilyen lesz az orruk

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hamarosan teljesen megváltozik az Opel arculata, és most egészen drasztikus változásokra kell számítanunk. Egyre többet mutatnak a tanulmányból és az új irányzatból.


Nagy átalakuláson fognak átmenni az Opelek a jövőben, most viszont egyelőre csak a formatervről van szó, ám a kelleténél többet is elárul az, amit most mutattak. Az Opel GT X Experimental ismét egy sportosnak tűnő tanulmányautó, ám egyelőre csak az orrát láthatjuk. Az Opel új formaterve jellegzetes vonásokat hordoz és a feje tetejére állított pipa fazonú menetfényeket is megtartják, ám jóval letisztultabb és karakteresebb jegyeket jelenítenek meg, valamint van egy részlet, amit külön is elneveztek, ez a Vizor.
Hirdetés

Vélhetően nem együtt jelennek majd meg az új jegyek, ám ahogy a Monza tanulmányautót, úgy ezt is viszontláthatjuk még kész autón. A Vizor elég markánsan fogja megváltoztatni az Opeleket, a fekete géptetővel egybeépített fényszórókat, hűtőmaszkot és emblémát hívják így, ám hűtésre nem igazán lenne szüksége ennek a tanulmányautónak, ugyanis elektromos. A műszerfali jeleneten látható is, hogy nem teljes töltés mellett 475 km-es hatótávot adna, kérdéses, hogy ezzel üzenni akart-e az éppen egy éve a PSA-hoz tartozó Opel, vagy csupán hasraütéses adatok. Mindenesetre az már tudható, hogy az új Corsából fog készülni villanyautó, ám a GT X Experimental formatervét még nem valószínű, hogy megkapja az új kisautó, vélhetően leghamarabb a 2020-ban érkező Astra L(?)-en láthatjuk viszont.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?