Érkezik az Opel új arculata

Egységes arculat érkezik az Opelhez a következő években, itt az ízelítő

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kaptunk egy kis ízelítőt abból, amire az Opel készül az elkövetkezendő években. Változik a formanyelv, határozottabbak lesznek az új Opelek, meg is mutatták az irányt.


Németesednek az Opelek, ez az új irány, amin a márka dizájnerei dolgoznak. A dizájn alelnök, Mark Adams kifejtette, mit is jelent ez valójában, hisz ezt két szóval tudják leginkább jellemezni; erős és tiszta. Előbbi szerint a márka új dizájnja kitűnik a tömegből, magabiztos, izgalmas, merít a szobrászatból és érzelmekkel teli formát eredményez. A tisztaságot a letisztult, ösztönös és összpontosító formák testesítik meg, hamarosan pedig egy új tanulmányautón fogják megmutatni, hogy is néz ki ez a valóságban.
Hirdetés

Az év végén érkező 2018 Brand Concept emellett a márka új jegyeit hordozza majd magán, melyet mostantól az is le fog tudni rajzolni, aki csak egyszer látta az új Opelt. Az iránymutatás szerint alkották meg az új arculatot, amit nagyjából szó szerint lehet értelmezni, mivel egyszerű vonalakkal egy iránytűt alkottak, melyen a vízszintes tengely a márkára jellemző vonalú nappali menetfény vonásai, a függőleges pedig a géptetőn és a lökhárítón húzódó él, a középpont pedig az Opel villámos emblémája.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?