Mad Max és Dominic Toretto tuti összeveszne ezen a Lexuson

Egyszerre apokaliptikus és utcaversenyes hangulatú JayCray Lexusa

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy kaliforniai srác olyan Lexust épített, ami egyaránt megállná a helyét Mad Max világában és a Halálos iramban filmek utcáin is.

Jerald Yutadco, avagy JayCray eleinte egy Lexus RC-n kezdte kiélni individualista kényszereit. A Lexus kisebbik kupéját éveken át tökéletesítette, ezáltal csiszolva a saját tudását is, hogy aztán 2018-ban egy új projektbe vágja a fejszéjét. Év végén eladta a teljesen átépített RC-t, és vásárolt egy hófehér LC 500-at. Addigra már körvonalazódott is a fejében, hogy mit szeretne, ám kénytelen volt türelmet erőltetni magára, mert a tervéhez szüksége volt a japán Liberty Walk widebody kasztnicsomagjára, magyarán az autó szélesítéséhez elengedhetetlen alkatrészekre. Azonban, amikor piacra dobták, az elsők között rendelte meg. Nyáron érkezett a műhelyébe a kerékjárat toldataiból, a szoknyákból és a hátsó légterelőből álló csomag, amelynek ára átszámítva körülbelül négymillió forint, plusz a szállítási költség. JayCray számára ez még nem volt elég, ezért karbon kompozit motorházfedelet is vásárolt, amelybe természetesen látványos légcserélő nyílásokat vágtak, illetve szintén szénszálas Voltex hátsó szárnyra cserélte a Liberty Walk kis „kacsafarkát”. A különböző forrásból származó elemek összehangolása persze nem volt egyszerű feladat, ám JayCray megoldotta az előtte tornyosuló problémákat. Amikor a karosszéria elkészült, már csak a fényezés maradt hátra, hiszen a hófehér árnyalatot nem szándékozott megtartani az alkotó. Az autó tehát egyedi árnyalatú fóliaborítást kapott, hogy aztán egy airbrush-művész sablon nélkül, szabad kézzel elvégzett dekorációja után nyerje el a viharvert, hadihajókat idéző megjelenését, és ettől vált igazán apokaliptikussá az autó megjelenése, amitől még Mad Max is megnyalná a szája szélét.
Hirdetés
Az ültetés és a szélesítés láttán azonban Dom Toretto is csettintene, viszont JayCray a motorhoz nem nyúlt. A szívó V8-as egység maradt 477 lóerős. Viszont kapott az autó szimmetrikus Armytrix kipufogórendszert, 20 colos kovácsolt Rotiform felniket és Toyo R888r gumiabroncsokat. A lengőkarok és a lengéscsillapítók a T-Demand polcairól kerültek elő, a rugókat pedig az Air Lift Autopilot 3P pneumatikus egységeire cserélte az alkotó. Az utastér is jelentősen átalakult. A hátsó üléseket kukázták, helyükre egy RSR bukókeret került, elöl karbonhéjas Bride kagylóülések kaptak helyet. Ezek beépítése okozott némi fennakadást az autó elektromos rendszerében, mivel a számítógép nem tudott mit kezdeni a funkció nélkül maradt ülésállító kábelköteggel, ám végül ezt a problémát is megoldották, a négypontos Takata biztonsági övek beszerelésével pedig hivatalosan is elkészült az autó. Amelynek további érdekessége, hogy JayCray napi használatban tartja, szóval nem csak egy kiállítási tárgynak szánta.
Forrás: Smarter Media
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?